Elriel jelek

Sziasztok!

Figyelem, ez a bejegyzés főként Elriel rajongóknak lett létrehozva!

Instagramon körül-belül egy hónapja megszavaztátok, hogy szeretnétek erről egy bejegyzést, így elhoztam. Kicsit sokáig tartott mire elkészültem vele, de szerintem majd megértitek, hogy miért, ha meglátjátok, hogy milyen hosszú egy bejegyzés lett ez. Viszont megérte, mert nagyon szerettem gyűjtögetni a jeleket, és most pedig újra átéltem ezeket a pillanatokat.

Ebben a blogbejegyzésben Az és Elain párosának a jeleit szedtem össze kettő barátnőm segítségével. - (Az egyikük szintén rendelkezik Bookstával. Őt Horizon of Books néven találhatjátok meg.)
Ebben az évben újraolvastam az ACOTAR eddig megjelent részeit, és közben figyeltem Elriel párosának a jeleit, amik arra utalhatnak, hogy ők fognak összejönni majd. Kettő barátnőmmel mindig kitárgyaltuk, hogy melyikeket számítsuk ténylegesen jelnek, így most csak azokat láthatjátok. Persze ez nem jelenti azt, hogy mások is mindegyikkel egyetértenek majd, de mi hárman ezekben értettünk egyet.
Ahogy azt már említettem Nektek, akárki is lesz Azriellel, el fogom majd fogadni, bízok benne, hogy akárhogy is lesz, tetszeni fog. Viszont addig is én Az-Elain párosának szurkolok. Erről részletesebben az Ezüst lángok udvara értékelésemben írtam.

Vannak kisebb és nagyobb jelek is. Amiket nagynak számítottunk, azoknál a számozásokat és a hozzászólásaimat kiemeltem rózsaszínnel. Így összesen 59 jel gyűlt össze, amiből 16-ot számítottunk nagynak.

Ha még nem olvastad az ACOTAR eddig megjelent összes részét, akkor spoilereket tartalmazhat számodra ez a bejegyzés! Az idézeteket sorrendben írom, elválasztva őket azzal, hogy melyik melyik részből származik. Így, ha nem olvastad még mindegyik részt, de néhányat már igen, addig nyugodtan olvashatod ezt a bejegyzést. Tovább nem ajánlom a spoiler veszély miatt.

Jó olvasást és (akár) nosztalgiázást kívánok!

Köd és harag udvara (ACOTAR 2.)
1.
Aznek már valószínűleg itt szimpatikus volt Elain. (Első találkozásuk.)
☆ „Nesta az asztalfőn ülve várt, mint egy királynő, aki fogadást tart az udvarában. Elain a balján reszketett kárpitozott, faragott székében.
    Megtettem azt a szívességet, hogy Nesta jobbjára ültem, Cassian pedig Elain mellé. Elain úgy szorongatta a villáját, mint aki azzal akar harcolni Cassian ellen. Rhys mellém csusszant, Azriel pedig Rhys mellé. Azriel arcán halvány mosoly jelent meg, ahogy meglátta, hogy Elain elfehéredett ujjakkal szorítja a villáját, de nem szólt és inkább Cassianre figyelt, aki észrevétlenül is mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy a szárnyai ellenére kényelmesen tudjon ülni egy emberi széken.” ☆

2.
Elain Az miatt nyugodtabbnak érezte magát. (Ez már csak azért is nagy szó itt, mert ez az első találkozásuk, plusz itt még van Elainnek vőlegénye.)
☆ „Elain így folytatta:
    – Teljesen össze vagyunk zavarodva.
    – Azt el tudom képzelni – reagált Azriel, mire Cassian rávillantotta a tekintetét, de Azriel Elaint nézte, arcán udvarias, távolságtartó mosollyal. Elain tartása mintha kissé ellazult volna. Kíváncsi lettem volna, Rhys kémfőnöke vajon kifogástalan viselkedése miatt jut-e információkhoz, vagy mert ügyesen lopakodik és jól bánik az árnyékokkal.” ☆

3.
Szintén az előbbi magyarázatot lehetne idehozni.
☆ „– A kétágyas hálószobáink nem szomszédosak.
     Felsóhajtottam.
     – Majd átrendezzük a szobákat, jó lesz így – mondtam, és Rhysre pillantva hozzátettem: – Rhys csak azért morgolódik, mert öreg, és már régen ágyban lenne a helye.
    Rhys nevetett, Cassian pedig annyira lecsillapodott, hogy ő is vigyorgott. Elain a derűs Azriel láttán szintén, utóbbit mintegy bizonyítéknak érezte, hogy a dolgok korántsem mennek annyira rossz irányba.” ☆

4.
Feyre is az Elriel rajongók pártját fogja:
☆ „– Nestának lángokat festettem – mondtam, és nekiálltam a másik szárnyának. – Akkortájt mindig dühös volt, állandóan fortyogott valamiért. Szerintem Amrennel gyorsan összebarátkoznának. Bármit is mond, Velaris is tetszene neki és Elainnek is, bár valószínűleg ráakaszkodna Azrielre, mert ő olyan békés és csendes.
    Mosolyogtam a gondolatra, milyen helyesek lennének együtt, bár az is kérdés volt, vajon a harcos valaha kiszeret-e Morból. Kételkedtem benne. Azriel valószínűleg addig fogja szeretni őt, mígnem egy sötét leheletté válik a csillagok között.” ☆

Szárnyak és pusztulás udvara (ACOTAR 3.)

5.
Feyre már itt látta, hogy van valami Cassian és Nesta között. Tehát simán lehet jel az is, ha úgy gondolja, hogy Azriel és Elain között is alakul valami.
☆ „Nem felelt, mereven ült a foteljában, a könyvéért nyúlt, és nem vett rólunk tudomást. Ennél még az is jobban esett volna, ha pofon vág.
    Láttam, hogy Cassian még vet egy pillantást Nestára. Nem értettem, miért nem szólt senki, mi a helyzet Cassiannel. Mert a szemében bánatot láttam. És vágyakozást.” ☆

6.
Elain Azzel repült.
☆ „Azriel egy fél óra múlva repült el Elainnel. A nővérem olyan ernyedten lógott a karjában, mint egy rongybaba.” ☆

7., 8.
Elain nem akart a kertbe eddig kimenni, például akkor sem, amikor Feyre felajánlotta neki. A hangok miatt van ez (gyökerek növekedése például). Viszont Azzel kimegy oda.
Aznek az árnyai nem jelentek meg, sőt, Az mosolygott is Elainre.
☆ „Így viszont a többiek előtt értem haza. Azriel és Elain érkezett meg utánam. Azriel is már illír bőrruhában volt, Elain aranybarna haja beleakadt fekete mellvértjébe és a váll-lapjaiba.
    Azriel bevitte Elaint az ajtón át az előtérbe, és ott óvatosan letette. Elain ekkor figyelmesen megnézte magának Azriel türelmes, komoly arcát.
    Azriel finoman elmosolyodott. Gomolygó fekete árnyékai nem jelentek meg.
    – Megmutassam neked a kertet?
    Elain Azriel jelenlétében – a harci páncélzathoz, Azriel izmos vállaihoz és hatalmas szárnyaihoz képest – olyan kicsinek és törékenynek tűnt. A nővérem mégsem riadt meg tőle, hanem bólintott.
    Azriel gálánsán a karját nyújtotta. Nem láttam pontosan, hogy Elain Azriel kék szifonjára lett-e figyelmes, vagy a sok hegre a kezén.
    – Csodaszép – pihegte.
    Azriel napbarnított arca kissé elvörösödött. Köszönetképpen csak bicentett, és kivezette a nővéremet a kertbe, ahol sugárzó napsütés várta őket.” ☆

9.
Feyre szerint nekik kellene egy párt alkotniuk.
☆ „Elain mozdulatlanul ült egy kovácsoltvas asztalnál egy csésze teával. Azriel a kis veranda másik oldalán helyezte magát kényelembe egy heverőn. A szárnyait a nap felé tartva egy halom iratot olvasott, valószínűleg az Ősz udvarára vonatkozó információkat, amiket Rhysnek akart elmondani, ha feldolgozta őket. Már ő is a Rémálmok udvarához volt öltözve. Harcias, ámde mégis pompás vértezetet öltött magára, ami nagyon nem illett a csinos kis kertbe. És a nővéremhez sem.
    – Miért nem ők ketten alkotnak egy párt? – kérdeztem. – Miért éppen Lucien Elain párja?
    […]
    – Te magad mondtad, hogy a szüleid nem illettek össze. És Tamlin is azt mondta, hogy... a szülei nem passzoltak egymáshoz. – Kibújtam a köntösömből. – Szóval lehet, hogy nem ez a legjobb módszer arra, hogy párok jöjjenek létre. Mi van akkor... – folytattam, és a kert felé biccentettem, ahol az Árnyénekes ült a nővéremmel –, ha Elainnek Azrielre van szüksége? Nem létezik döntési szabadság? És ha csak Lucien akarja a kapcsolatot, de Elain nem?
    – El lehet utasítani a köteléket – magyarázta Rhys. A tekintete felcsillant, ahogy meztelen alakomat nézte a tükörben. – Megvan a lehetőség a szabad döntésre. És az is igaz, hogy néha nem ideális egy kapcsolat. Egyes párok esetében csak azt feltételezik, hogy... ők fogják nemzeni a legjobb utódokat.” ☆

10.
Elain Azhez fordul.
☆ „– De mit láttál? – kérdezte Azriel. Én önkéntelenül összerezzentem, mert Azriel úgy állt hirtelen mellettem, hogy nem is vettem észre, hogy idejött volna. És ez nem először történt.
    Elain megállt, és lassan Azriel felé fordult.
    – Fiatal kezeket láttam, de már ráncosak voltak. Egy fekete kőládát láttam. És egy madártollat tűzből az olvadó havon.
    Teljesen ledermedtem, és elég volt egy pillantást vetnem Nestára, hogy lássam, hogy ugyanezt érzi, ugyanezt gondolja.
     Elain megőrült.” ☆

11.
Azriel szeme felcsillant, amikor meglátta Elaint.
☆ „A két illír bedugta a fejét az ebédlőbe, hogy üdvözöljék a nővéreimet, akik még a reggelizőasztalnál ültek. Nesta világosszürke, Elain halvány rózsaszín ruhát viselt.
    A férfiak szeme felcsillant. Azriel meghajolt, Cassian az ebédlőasztalhoz lopakodott, és Nesta válla felett elvett egy muffint a kosárból.” ☆

12., 13.
Ismét együtt kimennek a kertbe, plusz Elain elfogadja Az felé nyújtott kezét, hogy kikísérje.
Szintén sehol sincsenek Az árnyai.
☆ „– Szétszaggatta a szárnyaidat és összetörte a csontjaidat.
    Akaratlanul is felidéződtek bennem Cassian kiáltásai, és lelki szemeim előtt újra láttam, ahogy szerteszét spriccel a vére.
    – Azért ennél több kell, ha meg akar ölni – mondta Cassian mosolyogva, de a szeméből nem sugárzott derű.
    – Nem, ebben tévedsz – mondta Elain.
    Cassian a homlokát ráncolta. Én két kézzel végigsimítottam az arcomat, odamentem Elainhez, és megérintettem csontos vállát.
    – Kimenjünk a kertbe? Nagyon szépen fejlődnek a fűszernövényeid, amiket ültettél.
    – Kikísérem – mondta Azriel, és odalépett az asztalhoz. Elain szótlanul felállt. Azriel körül nem volt egy árnyék se, semmilyen sötétség, sem a válla, sem a kezei körül. Nesta csak szótlanul figyelte őket. Elain elfogadta a kinyújtott kezet, és követte Azrielt.” ☆

 14.
Az jön rá, hogy Elain látó.
☆ „– Melyik másik?
    Elain a homlokát ráncolta.
    – Az a királynő, amelyiknek tűzből vannak a tollai.
    Az Árnyénekes félrehajtotta a fejét.
    Lucien Elainre szegezte a tekintetét, de a kérdését hozzám intézte.
    – Mit csináljunk? Nem kellene neki...
    – Kutya baja – jelentette ki Azriel anélkül, hogy Lucienre nézett volna. Elain nyílt tekintettel meredt az Árnyénekesre.
    – Csak nem értjük őt – mondta Az halkan, és aztán Elain felé fordult. Látó vagy. Az Üst látóvá tett téged.” ☆

15., 16.                                        
Hasonlítanak egymásra.
Itt megemlítettük akkor már plusznak, hogy mindig őket mondják a leghelyesebbeknek.
☆ „Ezek szerint tehát oka volt annak, miért csak Azriel vette komolyan Elaint. Az a férfi, aki olyan dolgokat hallott meg, amik mások előtt rejtve maradtak. Talán ő is hasonlókon ment keresztül, mint Elain, mielőtt felfogta, milyen képességgel rendelkezik.” ☆
+ A leghelyesebbek.

17.
Az Elaint vitte el gondolatutazással, illetve figyelt rá, hogy óvatosan fogja meg a kezét a hegei miatt.
☆ „Mor a gondolatutazáshoz Nesta és Cassian kezét fogta meg, az árnyakkal körülölelt Azriel pedig Elainhez lépett. A nővérem tágra nyílt szemmel bámult rá.
    Mi valahogy tétováztunk. Körülnéztem, elraktároztam az emlékezetemben a ház képét, hallgattam Velaris muzsikáját, a gyerekek nevelését az utcán, a sirályok vijjogását a kikötőben.
    Tudtam, hogy a barátaim ugyanezt teszik. Rhys a torkát köszörülte, és Mor felé biccentett. Mor erre eltűnt Cassiannel és Nestával együtt. Majd Azriel is, aki olyan óvatosan fogta meg Elain kezét, mintha attól félne, hogy a sebhelyei felsérthetnék a nővérem bőrét.” ☆

18.
Az vette észre először, hogy Elain nincs ott velük.
☆ „– Hybern már tudja, hol vagyunk. Az Üst csak meg akart bizonyosodni róla, miután az előbb felijesztettük.
    Az arcomat dörzsöltem.
    – Reménykedjünk, hogy nem csinál ebből rendszert.
    Varian végignézett rajtunk.
    – Ti hárman ezek szerint halljátok? Érzitek? Mert titeket úgy teremtettek?
    – Nagyon úgy néz ki – mondta Amren, és a tekintete elárulta, hogy a legszívesebben újra a sátrába ráncigálná Variant, hogy folytassák, amit elkezdtek.
    Ekkor Azriel szólalt meg halkan:
    – Elainnel mi van?” ☆

19.
Az ragaszkodott hozzá, és ő vetette fel először, hogy elmegy megmenteni Elaint.
☆ „Mit kezd Hybern Elainnel? Az is lehet, hogy most, ebben a pillanatban...
    A sátor bejáratánál, a félhomályból megszólalt Azriel.
    – Én visszahozom őt.
    Nesta ránézett az Árnyénekesre. Azriel barna szeme aranylón csillogott a sötétben.
    – Akkor meghalsz – mondta neki Nesta.
    Azriel megismételte:
    – Én visszahozom őt. – A tekintete elsötétült a haragtól.” ☆

20.
Elainnek fontos volt, hogy Az ment érte.
☆ „Elain még hálóingben volt. Betömték a száját, és a csuklóját vassal láncolták le, a vas lilás fényben csillogott. A szeme tágra nyílt, ahogy megpillantott bennünket. Azrielt és... Ianthe-et.
    A saját arcvonásaimat öltöttem fel, és az ujjamat az ajkamra tettem. Közben folyamatosan kántáltam az imát. Az Üstöt kértem, hogy tegyen engem gyümölcsözővé. Újra és újra.
    Azriel letérdelt Elain elé, és óvatosan kiszedte a szájából a rongyot.
    – Megsérültél?
    Elain a fejét rázta, akkora szemeket meresztett, mintha nem hinné el, mi történik.
    – Értem jöttél. – Az Árnyénekes finoman fejet hajtott.” ☆

21.
Briar, a lány, akit szintén kimentettek, a táborukba érve már egyedül sétált, míg Elaint továbbra is vitte Az úgy, hogy meg volt sérülve ő maga is. Jó, Elainen olyan bilincsek voltak, amiket ők nem tudtak leszedni, de Az a súlyos sérülései ellenére magához szorította Elaint.
☆ „A táborunkhoz érve Azrielt minden ereje elhagyta. A lány a holdfehér bőrét borító égési sérülések és korbácsütések ellenére képes volt menni. A reggeli szürkeség szétterjedt mindenen, köd gomolygott a lábunk körül, ahogy meneteltünk a tábor felé. Azriel továbbra is a mellkasára szorította Elaint. Vérnyomot húzott maga után, szerencsére csak vékony kis erecskét, ahhoz a mennyiséghez képest, aminek a sebeiből elvileg ömlenie kellett volna. A kék fényből szőtt kötések megakadályozták a legrosszabbat, de mielőbb gyógyítóra volt szüksége.” ☆

22.
Elain megpuszilta Azt.
☆ „Elain nem foglalkozott a kezén és a lábán lévő béklyókkal, lábujjhegyre állt, és megpuszilta az Árnyénekest.” ☆

23.
Itt elég szerintem csak annyit mondanom, hogy Igazmondó.
☆ „Elain visszautasította a tőrt, amit Cassian nyújtott neki. Sőt, a láttán krétafehér lett az arca.
    Azriel, aki még sántikált, minden teketóriázás nélkül félretolta Cassiant, és elővette a saját tőrét.
     – Ezt úgy hívják, hogy Igazmondó – magyarázta Elainnek. – Ma nem lesz rá szükségem, ezért kérlek, vedd el.
    A szárnyain már begyógyultak a sebek, és a hártyát hosszú, keskeny hegek borították keresztül-kasul. Madja azt mondta, hogy még nem elég erős ahhoz, hogy ma repüljön.
    Reggeli vitájuk Rhysszel rövid volt és fájdalmas: Azriel ragaszkodott ahhoz, hogy már tud repülni és a légiókkal együtt harcolni, ahogy azt tervezték is. Rhys és Cassian válasza viszont egyértelmű nem volt. Azriel azzal fenyegetőzött, hogy árnyékokba bújva fog harcolni, mire Rhys csak annyit felelt, hogy ha ezt megpróbálja, akkor saját kezűleg fogja egy fához láncolni. Azriel csak akkor engedett, amikor Mor jött a sátorba, és könnyes szemmel könyörgött neki, hogy ne menjen. A mai napon tehát Azriel csak a hadsereg szeme és füle lesz.
    A mezőn állt, a fű lágyan susogott. Teljes fegyverzetben, mind a hét szifonjával, az Igazmondót pedig a kezében tartotta. Elain tágra nyílt szemmel nézte az obszidiánfekete nyelű pengét, aminek a hüvelyét rúnák díszítették.
    – Igazmondó még soha nem hagyott engem cserben – mondta az Árnyénekes. A déli nap sugarát elnyelte a fekete penge. – Egyesek szerint ez egy mágikus tőr, ami mindig célba talál. – Gyengéden megfogta Elain kezét, és a kezébe nyomta a legendás pengét. – Jó szolgálatot fog tenni.
    – Nem tudom... nem tudom, hogy kell használni.
    – Gondoskodom róla, hogy ne kerüljön rá sor – mondtam. A fű zörgött a talpam alatt, ahogy közelebb léptem.
    Elain rám nézett. Aztán a keze a fegyver köré zárult. Cassian tátott szájjal bámult Azrielre, bennem pedig felmerült a kérdés, hogy Azriel vajon hányszor adta már kölcsön ezt a fegyvert.
    Még soha, tájékoztatott Rhys, aki a kocsi mellett állva épp a fegyvertartó övét húzta meg. Még soha nem láttam, hogy Azriel bárkinek megengedte volna, hogy akár csak hozzáérjen ehhez a tőrhöz.
    Elain ránézett Azrielre, és ekkor találkozott a tekintetük. Azriel keze még lazán a fegyver nyelén nyugodott.” ☆

 24.
Az árnyai elhalványultak.
☆ „– Most mi legyen? – ismételte meg Elain a kérdésemet, és kibámult a napos utcára néző ablakon. A mosolya olyan sugárzó lett, hogy még Azriel árnyai is elhalványultak. – Szívesen kialakítanék itt egy kertet – mondta. – Azok után, ami történt, azt hiszem, hogy a világnak sokkal több kertre van szüksége.” ☆

 

Fagy és csillagfény udvara (ACOTAR 3,5.)
25.
Az nem akar Lucien után kémkedni Elan és Lucien közötti kötelék miatt.
☆ „– Akkor küldd hozzájuk Lucient, hiszen ő a követünk az emberek birodalmában.
     Azriel vállát néztem, milyen feszes. Félig árnyékok takarták a napsütéssel szemben.
    – Lucien most épp nincs itt.
    Az felvonta a szemöldökét.
    – De hát hol van?
    – Te vagy a kémfőnököm. Te ne tudnád? – kérdeztem kacsintva.
    Azriel összefonta a mellkasán a karját. Olyan hűvös eleganciát sugárzott az arca, mint a legendás tőr, amit az oldalán viselt.
    – Nem tekintem feladatomnak az ő szemmel tartását.
    – Hogyhogy?
     – Mert Elain párja – felelte rezzenéstelenül.
    Vártam.
    – A magánéletét sérteném vele, ha kémkednék utána.
    Hogy megtudja, mikor kereste Lucien Elain társaságát, kereste-e egyáltalán és mit csináltak együtt.
    – Biztos vagy benne?
    Azriel szifonjai felvillantak, majd vészjóslón elsötétültek, mint a tenger mélye.” ☆

26.
Itt csak megerősíti, amit a fentiben is olvashattunk, valamint az utolsó mondatára is felhívnánk a figyelmet.
☆ „– Vassáról és Julianről majd beszélek Luciennel, ha visszajött, és megkérdezem tőle, hogy megy-e a közeljövőben hozzájuk. – Kissé lehajtottam a fejem. – Szerinted nem gond neki, hogy folyton találkozik Graysennel?
    Az olyan pókerarcot tudott vágni, hogy egyszer sem tudtuk megverni kártyában.
    – Mégis, hogy tudnám én ezt megítélni?
    – Ezek szerint nem blöfföltél, amikor azt mondtad, hogy nem fogsz Lucien után kémkedni.
    Semmi. Se az arca, sem a szaga nem árult el semmit abból, mi zajlik benne. Az árnyak, akármiből is álltak, mindent elrejtettek, túl jól és túl sokat.
    – Mindenesetre nem lenne ellenemre, ha Lucien végezne Graysennel – csak ennyit mondott hűvösen.” ☆

27.
Itt sem kell szerintem magyarázkodni, látjuk, hogyan viselkednek egymással.
☆ „Azriel lépett ki utoljára a nappaliból, egy pohár borral a kezében. Korábban behúzta a szárnyait, hogy finom, bár egyszerű szabású fekete öltönye jobban érvényesüljön.
    Sokkal inkább éreztem, mintsem láttam, hogy a nővérem Az láttán hirtelen megdermedt.
    A torka remegett, amikor nyelnie kellett.
    – Egész estére le akarod foglalni magadnak a csirkét? – kérdezett Cassian az asztal túlsó végéről.
    Durcásan trappoltam oda hozzá, és levágtam a tálat a faasztalra.
    – Beleköptem – mondtam kedvesen.
    – Annál finomabb – poénkodott Cassian, és visszamosolygott. Rhys nevetett, és nagyot kortyolt a borába.
    Miközben visszamentem a helyemre Amren és Mor közé, hallottam, hogy Elain odaköszön Azrielnek.
    Azriel hallgatott.
     Szó nélkül odament Elainhez.
    Mor mellettem érezhetően feszült lett.
    De Azriel csak elvette Elaintől a nehéz burgonyás tálat, és olyan gyengéd hangon szólalt meg, mint az éjszaka:
    – Ülj csak le, majd én.
    Elain keze megállt a levegőben, mintha az étel még a kezében lenne. Pislogva leengedte a karját, mire észrevette, hogy még rajta van a kötény.” ☆

 28.
Aznek fontos volt, hogy megvárják az étkezéssel Elaint, pedig máskor nem szokott ezzel foglalkozni.
☆ „Azriel letette a krumplit az asztal közepére, mire Cassian azonnal vett egy nagy adagot a tányérjára. Legalábbis megpróbálta.
    A keze ugyanis a tálalókanálra siklott, de a következő pillanatban megállították: Azriel heges keze körülzárta az övét.
    – Várj! – mondta olyan hangsúllyal, mint egy parancsot.
    Mor szája tátva maradt. Attól tartottam, hogy a félig megrágott zöldbab visszaesik a tányérra. Amren csak a borospohara szegélye mögül vigyorgott.
    Cassian döbbenten bámult Azrielre.
    – Mégis mire várjak? A szószra?
    Azriel nem hagyta magát.
    – Addig ne kezdj el enni, míg nem ült mindenki asztalhoz.
    – Mint egy malac – kontrázott rá Mor.
    Cassian sokatmondó pillantást vetett Mor tányérjára. Zöldbab, csirke és sonka volt rajta, és Mor már a felét megette. Cassian mégis lazított feszes kéztartásán, és hátradőlt.
    – Az, pedig te nem szoktál ilyen kényeskedő lenni, már ami az illemszabályokat illeti.
    Erre Azriel elengedte Cassian kezét, és a pillantása a borára siklott.
    Elain libbent ekkor vissza az ebédlőbe, kötény nélkül,
megigazított frizurával.
    – Jaj, igazán nem kellett volna megvárnotok – mondta, és helyet foglalt az asztalnál.
    Cassian bosszúsan nézett Azrielre, de ő szándékosan figyelmen kívül hagyta.” ☆

29.
Ajándékozás.
☆ „Az Árnyénekes felvont szemöldökkel nyújtotta heges kezét.
    Elain félbeszakította a beszélgetését Nestával.
    – Tőlem van.
    Azriel rezzenéstelen arccal fogadta a bejelentést, és nem is mosolygott, amikor kinyitotta az ajándékot.
    – Madját kértem meg rá, hogy készítse el – magyarázta Elain. Azriel az egész család kedvenc gyógyítójának neve hallatán a homlokát ráncolta. – A port bármilyen italba bele lehet keverni.
    Csend.
    Elain az ajkába harapott és zavartan mosolygott.
    – A fejfájás ellen, amit mi okozunk neked. Folyton a halántékodat dörzsölgeted miattunk.
    Senki sem szólalt meg.
    Azriel viszont kissé hátradöntötte a fejét és röhögött.
    Még soha nem hallottam őt így, örömében nevetni. Cassian és Rhys is csatlakozott hozzá. A párom kivette Azriel kezéből az üvegcsét, hogy szemügyre vegye.
    – Szuper – mondta Cassian.
    Elain szégyenlősen mosolygott.
    Azriel lassan annyira összeszedte magát, hogy köszönetet tudott mondani. Még soha nem láttam így csillogni mogyoróbarna szemét, a zöldes árnyalat úgy fénylett benne, mintha smaragdcsíkok lettek volna.
    – Köszönöm. Nem is tudom, hogy tudtam eddig nélküle élni.
    – Idióta – mondta Cassian, de nem hagyta abba a röhögést.” ☆

 

Ezüst lángok udvara (ACOTAR 4.)
30.
Azriel tekintete elsötétült a hírre, hogy Nesta és Elain összeveszett.
☆ „– Az Elain-féle dolog miatt?
    Azriel megdermedt.
    – Mi történt Elainnel?
    Cassian legyintett.
    – Összevesztek Nestával. Ne hozd fel! – figyelmeztette a testvérét, amikor Azriel tekintete elsötétedett. Cassian fújt egyet. – Gondolom, akkor nem emiatt hívták össze a találkozót.
    – Amiatt, amit kiderítettem. Rhys azt akarja, hogy mindketten ott legyetek.
     – Szóval rossz a helyzet. – Cassian végigmérte az Azriel körül gyülekező árnyakat. – Jól vagy?
    A testvére bólintott.
    – Jól.
    De az árnyékok továbbra is ott rajzottak körülötte.
    Cassian tudta, hogy hazudik, mégsem faggatta. Azriel majd beavatja, amikor készen áll rá, és egyébként is, könnyebb lett volna egy hegyet mozgásra bírni, mint Azt rávenni, hogy nyíljon meg.
    Úgyhogy csak annyit felelt:
    – Jól van. Odalent találkozunk.” ☆

 31.
Cassian valamilyen okból kifolyólag nem tudja miért, de azt ő is észreveszi, hogy Az már nem igazán vágyakozik Mor után.
☆ „– Akarsz egyáltalán gyereket?
    – Nem számít, mit akarok.
    Távolságtartó szavak, amelyek azt sugallták, hogy jobb, ha Cassian nem kíváncsiskodik tovább. Továbbra sem bánta, hogy Mor és Azriel között kell állnia, de az utóbbi időben változásnak indultak a dolgok. Mindkettejükben. Mor nem ült már Cassian mellett, nem csimpaszkodott rá, Azriel pedig... Azok a vágyakozó pillantások egyre ritkultak. Mintha feladta volna. Ötszáz év után valamiért feladta. Cassiannek fogalma sem volt, mi történhetett.” ☆

32.
Mi itt belelátjuk azt, hogy Elain azért titkolózik, mert Azriellel találkozgat. Illetve itt megfordult a fejünkben az is, hogy Az emiatt sem edzett itt még Cassianék mellett.
☆ „Elain Feyre távozásakor nyugovóra tért, azt mondta, pirkadatkor kelnie kell, hogy segítsen egy idős tündér kertjét gondozni. Cassian nem teljesen értette, miért érzi, hogy ez nem igaz. Egyfajta feszültség ült Elain arcán, miközben kiejtette a szavakat. Általában csak akkor hozakodott elő ilyesmivel, amikor Lucien is jelen volt, de a férfi most a halandók földjén tartózkodott Juriannel és Vassával.” ☆

33.
Az konkrétan dühös lett, hogy bajba sodorhatnák Elaint.
☆ „Amren így felelt:
    – Nincs időnk megvárni, hogy Nesta döntésre jusson. Én azt mondom, holnap beszéljünk Elainnel. Jobb, ha mindketten dolgoznak rajta.
    Azriel megmerevedett, ami színtiszta jele volt annak, hogy dühbe gurult.
    – Van egyfajta sötétség a Rémtárban, aminek jobb, ha nem tesszük ki Elaint – mondta halkan.” ☆

34.
Aznek kicsit sem tetszik az ötlet, hogy Lucient odahívják magukhoz.
☆ „– Akkor titkoljuk el előle a terhességet?
    – Ne. De ide kell hívnunk Lucient – mondta Azriel, némileg feszültebben, mintha a legkevésbé sem tetszene neki a dolog. – Be kell avatnunk őt, aztán véglegesen a Tavasz udvarába helyezni, hogy kézben tartsa a helyzetet, és mindent megfigyeljen.” ☆

35.
Az bekeményít itt. Elainnek semmi baja nem eshet, ha rajta múlik.
☆ „– Mire gondoltál? – kérdezte Amren.
    Hogy mennyire gyűlöli magát. Az apjára. Hogy mennyire fél az Üsttől.
    – A Rémtárra – felelte Nesta. – Hogy mi történt legutóbb, amikor a látnoki képességemet használtam.
    Feyre közbeszólt:
    – Nem hagyjuk, hogy Elainnek bármi baja essen. Rhys védelmet vont köré ma reggel, és folyamatosan figyeltetjük.
    – Mindenkit ki lehet játszani – jegyezte meg Nesta.
    – Azokat, akik az én irányításom alatt állnak, nem – felelte Azriel halkan, fenyegetően.” ☆

36.
Az rámosolygott Elainre, ő pedig elkapta a tekintetét. Csak nem ténylegesen elkezdődött valami?
☆ „Azriel halványan rámosolygott, mire Elain gyorsan elkapta a szemét. Cassian gyorsan túllépett a döbbenetén. Lucien most nem volt itt, hogy rávicsorogjon bárkire, aki túl hosszan Elainre merészelt nézni.” ☆

37.
Már ahogy csak egymásra néztek, megváltozott valami, ami még Nestának is szemet szúrt.
☆ „Nesta lassan megrázta a fejét, nem értette. Elain belekarolt, és a társalgó felé húzta őt, aminek az ajtajában az őket figyelő Azriel állt. Mintha hallotta volna Elain hangos nevetését, és kíváncsi lett volna, ugyan mi történik idekint.
    – Megnéztem, hogy állnak a desszertek – magyarázta Elain, miközben az ajtó és Azriel felé tartottak.
    Nesta belenézett az árnyénekes szemébe, és a férfi biccentett neki. Aztán Elainre nézett, és bár teljességgel közömbös maradt a pillantása, valami mégis megváltozott benne. Közöttük. Elain lélegzete is elakadt kissé, aztán gyorsan biccentett egyet, majd elnyomakodott a férfi mellett, bevezette Nestát a szobába.” ☆

 

Bónusz fejezet a sorozat 4. részének a végén
38, 39, 40, 41, 42.
Az egyből kiszúrta, hogy Elain hazudik.
Ahogy közelebb értek egymáshoz, Elain szaporábban vette a levegőt, reszketett a keze.
Elain Luciennek megint nem vett semmit, Aznek pedig megint igen.
Az megtartotta az első ajándékot, amire sokszor rá-ránéz.
Elain mindig tudja mire van szüksége Aznek.
☆ „A tündérfény arannyal színezte Elain kiengedett haját, ragyogott tőle, akár a felkelő nap. Elain megtorpant, elakadt a lélegzete.
    – Csak... – Nagyot nyelt. Egy kis ajándékot szorongatott a kezében. – Csak le akartam rakni ezt az ajándékaidhoz. Elfelejtettem korábban odaadni.
    Hazugság. Legalábbis az utolsó mondata az volt. Azrielnek nem volt szüksége az árnyai segítségére ahhoz, hogy érezze a hangján, hogy kiolvassa az arcvonásai enyhe feszüléséből. Elain megvárta, míg mindenki elaludt, majd lesurrant ide, hogy titokban, észrevétlenül itt hagyja az ajándékát a többi közt.
    Közelebb lépett, egyre szaporábban szedte a levegőt, ahogy ismét megtorpant, már csupán néhány lépés választotta el őket egymástól. Remegő kézzel nyújtotta át a becsomagolt ajándékot.
    – Tessék!
    Azriel próbált nem nézni a saját sebes ujjaira, ahogy elvette az ajándékot. A párjának Elain nem vett semmit. Azrielnek viszont tavaly is adott valamit – egy fejfájáscsillapító port, amit Azriel azóta is az éjjeliszekrényén tartott a Szél házában. Nem azért, hogy használja, hanem hogy rá-ránézhessen. És rá is nézett, valahányszor ott aludt. Vagy legalábbis megpróbált aludni.
    Azriel lefejtette a papírt a dobozról, és rápillantott a kártyára, amin csupán ennyi állt: Hasznodra válhat mostanság a Szél házában. Aztán levette a tetőt a dobozról.
    Két apró, bab alakú anyagdarab hevert benne.
    – Ha a füledbe dugod, kizárja a hangokat – mormolta Elain. – Most, hogy Nesta és Cassian is ott él veled...” ☆

43.
Lucien és Elain közti köteléket Az nem nagyon tudja nézni, emiatt is maradt az ajtónál.
☆ „– Nem tudtam eldönteni, hogy átadjam-e az ajándékodat.
    A többit nem öntötte szavakba. Mert Elain párja is eljött, épp egy emelettel feljebb aludt. Mert a párja ott volt a nappaliban is, és Azriel kénytelen volt végig az ajtóban állni, egyszerűen nem tudta elviselni a látványt, a kötelékük illatát, és szeretett volna minél egyszerűbben távozni, ha már túl soknak érzi.
    Elain hatalmas, barna szeme megrebbent, mintha pontosan tudná, miről van szó. Ahogy azt is tudta, miért vett részt Azriel olyan ritkán mostanában a családi vacsorákon.” ☆

44, 45.
Az árnyai hajlamosak eltűnni Elain közelében.
A nyaklánc kimondottan Elainnek készült. Abból a szempontból is, hogy rózsás.
☆ „De ma este, itt, a sötétben és a csendben, így, hogy senki sem látta őket... Azriel előhúzta a kis bársonydobozt az őt övező árnyékok közül. Kinyitotta Elainnek.
    Elain halkan levegő után kapott, és a hang suttogva végigsimított Azriel bőrén. Az árnyékai hátrébb lebbentek a hallatán. Elain közelében mindig is hajlamosak voltak eltünedezni.
    Az arany nyaklánc átlagosnak tűnt – a lánc egyszerű volt, az amulett olyan kicsi, hogy akár aprócska dísznek is tűnhetett. Egy kis, lapos, rózsát mintázó ólomüveg volt, és csak akkor látszott igazán a színek valódi mélysége, ha a fény felé tartották. Titkos, elbűvölően szép ajándék.” ☆

46, 47.
Kihasználják mind a ketten ezt a pillanatot, hogy nincs ott senki, és Az így hozzáérhet Elainhez.
Már elkezdődhetett valami köztük. Sokszor összenéznek és egymáshoz érintik a kezüket.
☆ „– Gyönyörű – suttogta Elain, és kiemelte a dobozból. Az arany tündérfény átragyogott a kis üvegrészeken, a medál vörössel, rózsaszínnel, fehérrel tündöklött. Azriel hagyta, hogy az árnyékai gondoskodjanak a dobozról, miközben Elain így szólt: – Segítenél felvenni?
    Azriel feje kiürült. De azért elvette a láncot, kinyitotta a kapcsot, miközben Elain felfedte előtte a hátát, egyik kezével félresöpörte a haját, és felkínálta hosszú, hamvas bőrű nyakát.
    Azriel tudta, hogy helytelen ez az egész, mégis Elain nyakába akasztotta a láncot. Sebhelyes ujjaival végigsimított a lány makulátlan bőrén. A nyakát érintette oldalt, kiélvezte a bársonyos puhaságot. Elain megborzongott, és Azriel rohadt hosszan bíbelődött a kapoccsal.
    Nem húzta el az ujjait Elain tarkójától, a gerince legfelső csigolyájától. Elain lassan, az érintést meg nem törve megfordult, és Azriel tenyere végül már a nyakához simult.
    Még sosem csináltak ilyesmit.
    Össze-összenéztek, néha végigsimítottak egymás ujjain, de ilyesmit soha nem tettek. Sosem érintették meg egymást ilyen egyértelműen, szabadon.” ☆

48, 49.
Az khmm… nem kicsit vágyakozik Elain iránt. Itt már nem is igazán tudja visszafogni magát. Szépen szólva. (Tehát alapból ez a pillanat.)
Az sokat fantáziálgat Elainről.
☆ „Helytelen volt... nagyon is helytelen.
    De Azriel nem törődött vele.
    Tudni akarta, milyen íze van Elain nyakán a bőrnek. Milyen íze van a tökéletes ajkának. A mellének. Az ölének. Azt akarta, hogy a lány a nyelve érintésétől élvezzen el...
    Azriel farka megfeszült a nadrágjában, úgy sajgott, hogy gondolkozni is alig tudott tőle. Imádkozott, hogy Elain ne nézzen le. Hogy ne értse, mitől változott meg úgy az illata.
    Csak az éjszaka kellős közepén engedte, hogy errefelé kalandozzanak a gondolatai. Csak olyankor zárta az öklébe a farkát Elainre gondolva, amikor már az árnyékai is aludni tértek. Elképzelte, milyen kifejezés rajzolódna ki a lány gyönyörű arcára, amikor belehatolna, hogy miféle hangokat hallatna.
    Elain az alsó ajkába harapott, és Azrielnek az utolsó csepp önuralmára is szüksége volt, nehogy végigkarcolja a fogával.” ☆

50, 51.
Elain szintúgy nagyon vágyakozik Az iránt.
A majdnem csók jelenet.
☆ „– Jobb, ha megyek – szólalt meg Elain, de aztán nem mozdult.
    – Igen – felelte Az, miközben a hüvelykujjával hosszan végigsimított a lány nyakának oldalán.
    Elain vágyának édes illata szállt felfelé, és Azrielnek kis híján fennakadt a szeme tőle. Képes lett volna térden állva könyörögni, csak hogy megízlelhesse. De csak ismét végigsimított a lány nyakán.
    Elain megborzongott, közelebb húzódott hozzá. Olyan közel, hogy egyetlen mély lélegzettel Azriel mellkasához érhetett volna a melle. Felnézett Azre, annyira nyíltan, bizalommal és reményteljesen, hogy Azriel tudta, fogalma sincs, miféle rémségek mocskolják a kezét, a sebhelyek szinte semmiségnek számítottak mellettük.
    Olyan iszonyú dolgokat művelt, hogy szentségtörés volt Elain bőréhez érnie, beszennyeznie a lányt a jelenlétével. De ennyi kijár neki. Ez az egyetlen pillanat, talán megízlelhetné, és aztán vége.
    – Igen – lehelte Elain, mintha leolvasta volna az arcáról a döntést.
    Csak ez az egyetlen csók az év leghosszabb éjszakáján, ahol egyedül a Nagy Anya láthatja őket.
    Azriel feljebb csúsztatta a kezét Elain nyakán, az ujjait a sűrű tincsek közé fúrta. Úgy fordította az arcát, ahogyan arra vágyott. Elain ajka résnyire nyílt, aztán a lány Azriel tekintetébe fúrta az övét, és végül lehunyta a szemét.
    Felkínálkozott és engedélyt adott.
    Azriel kis híján felnyögött a megkönnyebbüléstől és a vágytól, ahogy Elainéhez hajtotta a fejét.
    Azriel!
    Rhys hangja mennydörgött benne, épp Elain édes ajka előtt dermesztette meg.” ☆

52.
Egyiküknek sem volt ez itt jó. De jelen esetben inkább Elainre fókuszálva, ő nála itt történt meg a félreértés, és látszik rajta, hogy összezavarodott, stb.
☆ „Rhys eltűnt, Az pedig ott állt a továbbra is csókra váró Elain előtt. Azriel gyomra görcsbe rándult, miközben kihúzta a kezét a lány hajából, és elhátrált.
    – Nem lett volna szabad – préselte ki magából a szavakat.
    Elain kinyitotta a szemét, fájdalom és értetlenség viaskodott a tekintetében.
    – Sajnálom – súgta végül a lány.
    – Nem... Ne kérj bocsánatot! – válaszolta Az nagy nehezen. – Sose kérj bocsánatot! Én vagyok az, aki... – A fejét rázta, képtelen volt elviselni a lány arcára az ő hibájából kiülő ürességet. – Jó éjt!
    Mielőtt Elain bármit válaszolhatott volna, Azriel gondolatutazással az árnyékok közé lépett, a következő pillanatban pedig Rhys dolgozószobájának az ajtajában termett. Az árnyékai azt suttogták a fülébe, hogy Elain megindult az emeletre.” ☆

53, 54.
Az nem kicsit dühös, hogy megzavarták.
Az utolsó mondata. Itt feljön az, hogy mi van ha az Üst hibázott.
☆ „– Megőrültél? – kérdezte halkan.
    Azriel magára öltötte az apja tömlöcében tökélyre fejlesztett hűvös maszkot.
    – Fogalmam sincs, mire célzol.
    Rhys ereje sötét fellegként hullámzott végig a helyiségen.
     – Rád célzok! Majdnem megcsókoltad Elaint egy folyosó kellős közepén, ahol bárki megláthatott volna – vicsorogta. – Többek között a párja.
    Azriel megfeszült. Hagyta, hogy a hűvös düh a felszínre törjön, az a düh, amit egyedül Rhysand előtt engedett szabadjára, mert tudta, hogy a testvére meg tud felelni rá.
    – Mi van, ha az Üst tévedett?” ☆

55, 56.
3-3
Az Lucient nem érzi Elainhez méltónak.
☆ „Rhysand pislogott.
    – Mi van Morral, Az?
    Azriel nem törődött a kérdéssel.
    – Az Üst három nővért választott. Mondd csak, hogy lehetséges az, hogy a két testvérem a háromból két nővér mellett kötött ki, de a harmadikat mégis valaki más kapja?
    Korábban sosem merte kiejteni ezeket a szavakat.
    Rhys arcából kifutott a vér.
    – Azt hiszed, jár neked, hogy a párod legyen?
    Azriel a homlokát ráncolta.
    – Azt hiszem, hogy Lucien soha nem lesz elég jó neki, és egyébként sem érdekli Elaint.
    – Szóval mit tervezel? – Rhys hangja csupa jég volt. – Elcsábítod tőle Elaint?
    Azriel nem felelt. Ilyen messze nem jutott a terveivel, megrekedt annál, hogy önkielégítés közben fantáziálgat.” ☆

57.
Az akár egy vérbárbajra is kiállna Elainért. (Eddig csak Mor esetében fordult meg a fejében.)
☆ „– Szeretnék valamit határozottan az értésedre adni – morogta Rhys. – Tartsd távol magad tőle!
    – Nem utasíthatsz erre.
    – De még mennyire, hogy utasíthatlak, és meg is teszem! Ha Lucien rájön, hogy Elaint kerülgeted, jogában áll a saját belátása szerint megvédeni a kettejük kötelékét. Akár vérpárbajra is hívhat!
    – Az az Ősz udvarának a hagyománya.
    Az élet-halál küzdelem olyan kegyetlen összecsapás, hogy nagyon ritkán került csak sor rá. Bár Azriel nem tartozott az Ősz udvarához, sok-sok éve, amikor rátalált Morra, szerette volna kikényszeríteni. Készen állt rá, hogy Beront és Erist is vérpárbajra hívja, és mindkettejükkel végezzen. Csak azért nem tette, mert nem akarta megfosztani Mort a lehetőségtől, hogy saját maga végezzen velük bosszúból.
    – Luciennek Beron fiaként jogában áll kihívni téged.
    – Könnyedén legyőzném.” ☆

58.
Az a Szél házában azért van olyan sokat, mert már nehéz visszafognia magát.
☆ „Aztán visszarepült a Szél házába, mert tudta, hogy ha a folyóparti házban alszik, olyasmit tesz, amit később megbánna. Egész idáig igyekezett távol tartani magát Elaintől, inkább idefent lakott, csak hogy ne kelljen találkoznia vele. És ma este... Ma este bebizonyosodott, hogy nagyon is jól tette.
    A gyakorlópályára ment, le kellett vezetnie a kísértést, a dühöt, a frusztrációt és a benne vonagló vágyat.” ☆

59.
Az szintén félreérthette a helyzetet közte és Elain között az ajándékozásnál, hiszen nagyon fáj neki, hogy Elain végül mégsem fogadta el a nyakláncot. – Félreértés félreértés hátán… - Emiatt is ajándékozza tovább Az a nyakláncot. Itt látszik, hogy elsőnek Gwynre gondolt, de igazából csak annyi volt a célja, hogy valakinek boldogságot okozzon.
☆ „Aludnia úgy sikerült, ahogy máskor is, és amikor még hajnal előtt visszatért a folyóparti házba, hogy összeszedje az ajándékait, megtalálta Elain nyakláncát is a halomban. Zsebre tette. A nap nagy részében, még a nyomorult hógolyócsata alatt is azon a határozott állásponton volt, hogy visszaviszi a Kelmék és ékszerek palotájában található üzletbe.
    De amikor visszatért a hegyi kunyhóból, nem a vásártérre ment.
    Ahogy az óra elütötte a hetet este, a Szél háza alatti könyvtárban találta magát, Clotho előtt.
    Az asztal túlfelére csúsztatta a kis dobozt.
    – Ha látod Gwynt, megtennéd, hogy odaadod ezt neki?
    Clotho oldalra billentette kámzsás fejét, és a megigézett toll azt írta egy darab papírra: Napfordulós ajándék tőled?
    Azriel vállat vont.
    – Ne mondd el, hogy tőlem van!
    Miért ne?
    – Muszáj tudnia? Mondd inkább, hogy ajándék Rhystől!
    Az hazugság lenne.
    Azriel legszívesebben összefonta volna a karját, de nem akart félelmet kelteni. Száműzte a szeme előtt felvillanó emléket, azt, ahogyan az anyja összerezzent az apja előtt, a férfi összefont karjából már látszott, mennyire elégedetlen, pedig még ki sem nyitotta azt a gyűlöletes száját.
    – Az a helyzet, hogy... – kereste a megfelelő szavakat, halkabbra fogta a mondandóját. – Ha van itt másik olyan papnő, akinek örömet szerezne, akkor add oda neki! De nem viszem magammal ezt a nyakláncot.
    Megvárta, míg Clotho tolla befejezi az írást. Bánat ül a szemedben, árnyénekes.
   Azriel komoran rámosolygott.
    – Elvesztettem a mai hógolyócsatát.
    Clothónak volt annyi esze, hogy átlásson a hárításán. Azt írta: Odaadom Gwynethnek. Azt mondom majd, hogy egy barátja hagyta itt neki.
    Barátnak azért nem nevezné Gwynt, de...
    – Jól van. Köszönöm!
    Clotho tolla ismét mozgásba lendült. Megérdemel egy ilyen szép ajándékot. Köszönöm, hogy ilyen boldoggá teszed!
    Valami fellobbant erre Azriel mellkasában, de csak bólintott köszönetképp, és távozott. Látta maga előtt, miközben visszasétált a házba. Hogy miképpen csillanhat fel Gwyn pávakék szeme, amikor meglátja a nyakláncot. Bármi volt is az oka... Azriel látta maga előtt.
    Elraktározta a gondolatot, és nagy gonddal letörölte a halovány mosolyt az arcáról. Mélyre temette a képet, ahol aztán csendesen ragyogott tovább.
    Titkos, elbűvölően szép ajándékként.” ☆

 

Köszönöm, ha elolvastátok!
Fruzsi