Sally Rooney: Hová lettél, szép világ értékelés

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben Hová lettél, szép világ című könyvről olvashatjátok a véleményemet.

A könyv adatai:
Kiadó: XXI. Század
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 300
Fordító: Dudik Annamária Éva
ISBN: 978 963 568 130 3

Fülszöveg:
„A Normális emberek és a Baráti beszélgetések c. könyvek szerzőjétől

Alice, aki regényíró, összeismerkedik Felixszel, aki egy raktárban dolgozik, és megkérdi, lenne-e kedve elkísérni őt Rómába. Alice legjobb barátnője Dublinban él, és éppen egy szakításon van túl. Újra flörtölni kezd Simonnal, akit már gyerekkora óta ismer.
Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok – de ha nem vigyáznak, elrohan felettük az élet. Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Aggodalmakat olt beléjük a szex, a barátság, a mindannyiunkat körülvevő világ. Valóban ez az utolsó kivilágított helyiség, amiben ők állnak, hogy tanúi legyenek valaminek, mielőtt minden elsötétül? Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?
Sally Rooney Sunday Times és New York Times bestsellerszerző. Eddig megjelent regényei: Baráti beszélgetések, Normális emberek – utóbbi átlépte a világszerte eladott egymillió példányt. Jelölései: Booker-díj, Dylan Thomas-díj, Rathbones Folio-díj, Desmond Elliott-díj, a Legjobb Női Regényíró díja. A Normális emberek 2018-ban Costa-díjban részesült, 2019-ben az év könyve lett a Waterstonesnál. Sally Rooney társforgatókönyvíróként részt vett a Normális emberekből készült tévésorozat megírásában, amelyet 2020-ban mutattak be a BBC-n. A Baráti beszélgetésekből készült BBC-sorozat bemutatóját 2022-re tűzték ki.”

Véleményem:
Ami elsőnek lejött nekem ennél a könyvnél, hogy nagyon fura számomra az írói stílus. Jó időbe bele is telt, mire elkezdtem hozzá szokni, de megbarátkozni vele sajnos nem sikerült. Az biztos, hogy nagyon egyedi, emiatt szerintem valakinek vagy tetszeni fog vagy nem, és köztes állapot nincs. A legzavaróbb az volt benne számomra, hogy még gondolatjeleket se használt a szerző, sőt, sokszor nem is kezdte a párbeszédeket új bekezdésben, és ezáltal így összefolyt a rész. Volt, amikor később esett le, hogy bizonyos mondatot ki mondhatott, mert összezavart ezzel az egésszel. Szóval igen, kicsit emiatt vesztett számomra a könyv élvezhetőségéből, de legalább egy idő után valamelyest hozzászoktam.

Amivel viszont sehogy sem tudtam kibékülni, azok az e-mailek voltak. Mindig olyan filozófiai kérdésekbe és témákba mentek bele, amik semennyire sem érdekeltek, emiatt a legtöbbször a gondolataim ezeknél a részeknél el is kalandoztak, és vártam, hogy a végére érjünk.
Ezeket az e-maileket kettő nő váltotta egymással, akik az egyetem alatt lakótársak voltak, és nagyon jó barátnők is lettek, de az egyetem után különváltak útjaik, így már csak e-mailben tartották úgy, ahogy a kapcsolatot. Többször sok idő eltelt azért az üzenetváltások között, így már az online térben is kopott ez a barátság.

A könyv nem a cselekményre, hanem sokkal inkább a szereplőkre helyezi a hangsúlyt. Ezt a két nőt ismerhetjük meg jobban, hogy hogyan alakul az életük. Mind a kettejüknél jelen van romantikus szál is, de mind a kettő eléggé különböző is. Amikor már mind a kettő párosunk lefeküdt egymással, főleg akkor került jobban előtérbe a romantika, mert a szereplők is közelebb kerültek egymáshoz. Mégis valahogy a szereplőkkel se tudtam kibékülni annyira. Egyedül Simon volt az, aki igazán érdekelt, sőt, volt olyan rész, amikor csak miatta olvastam a könyvet, mert egyébként nem lett volna hozzá kedvem. Egyébként végül a négy szereplőnk sorsa ötvözi egymást olyan annyira, hogy találkoznak is, eltöltenek egy kis időt így négyesben, közben pedig jobban megismerik egymást.

A regény végére eléggé kettős érzések vannak bennem. Azt mondanám, hogy végül jó is volt, meg nem is. Sikerült aztán lekötnie a könyvnek, de valahogy az írói stílust még a végén se éreztem magaménak. Emiatt sokat gondolkoztam, hogy próbálkozzak-e még Sally Rooney más könyvével is, de lehet fogok majd még esélyt adni neki. Méghozzá amiatt, mert egész sok elgondolkodtató témát felvetett, ami engem is ténylegesen elgondolkodtatott.

Összegezve:
Érdekes olvasmány volt az egyszer biztos. Eléggé ambivalens érzéseim is vannak vele kapcsolatban, mert az író stílussal nem sikerült megbarátkoznom, mégis elég érdekes témákat felhoz és boncolgat a könyv. Valamint érdekes volt az is, hogy ebben a regényben tényleg mennyire nem a cselekményem, hanem a szereplőkön van a hangsúly. Egész pontosan kettő nő áll a középpontban, akik az egyetem alatt nagyon jóban voltak egymással, de tanulmányaik befejezésével eltávolodtak egymástól, de azért próbálják tartani a kapcsolatot.

Néhány dolog engem is elgondolkoztatott benne, valamint tetszett az is, hogy a köszönetnyilvánításban elmagyarázza az írónő a cím választást is.

Ha egy elgondolkodtató, szereplő központú könyvre vágytok, akkor érdemes kézbe venni a könyvet. Többen szeretik az írónőt, így attól még, hogy nekem egyelőre még nem nyerte el a tetszésemet, Neked, aki épp ezt olvassa, simán előfordulhat, hogy megfog majd a stílusával, történetével.

Kiemelt idézetek:
☆ „Talán örökre nyomot hagynak az emberben bizonyosfajta fájdalmak, ha az életnek bizonyos meghatározó időszakaiban jelentkeznek.” ☆ (43. oldal)

☆ „Talán egyszerűen csak arra születtünk, hogy szeressünk, és féltsük azokat, akiket ismerünk, és akkor is tovább szeressünk és aggódjunk, amikor fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznunk. És ha ez az emberi faj kihalásához vezet, akkor nem szép-e ez az ok a kihalásra, nem az elképzelhető legszebb-e?” ☆ (109. oldal)

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Fruzsi