Jennifer L. Armentrout: Az aranyozott csontkorona (Vér és hamu 3.) értékelés

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben Az aranyozott csontkorona című könyvről olvashatjátok a véleményemet.

A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 664
Fordító: Rácz Kata
ISBN: 978 963 597 555 6

Fülszöveg:

„Hajoljatok ​meg a királynőtök előtt, vagy mind elvéreztek…

Ő VOLT AZ ÁLDOZAT ÉS A TÚLÉLŐ…

Poppy álmodni sem mert volna róla, hogy ekkora szerelemre lel Casteel királyfi mellett. Élvezni szeretné a boldogságát, azonban először ki kell szabadítaniuk Casteel bátyját, majd megkeresni Poppyét. Veszélyes küldetésük következményei olyan messzire nyúlhatnak, amilyenről egyikük sem álmodott. Mert Poppy a Kiválasztott, az Áldott, ő Atlantia valódi uralkodója. Az istenek királyának vére folyik az ereiben.

AZ ELLENSÉG ÉS A HARCOS…

Poppy mindig arra vágyott, hogy a saját életét irányíthassa, nem másokét. Most azonban döntenie kell, hogy lemond arról, ami megilleti, vagy megszerzi az aranyozott koronát, és a hús és tűz királynőjévé válik. Ám ahogy a királyságok sötét bűnei és véráztatta titkai napvilágra kerülnek, felébred egy rég elfeledett erő, és valódi veszéllyel fenyeget. És őket semmi nem állíthatja meg, hogy megakadályozzák, hogy a korona valaha is Poppy fejére kerüljön.

A SZERELMES ÉS A TÁRS…

Azonban a legnagyobb fenyegetés rájuk és Atlantiára a távoli Nyugaton várakozik. A vér és hamu királynőjének megvannak a saját tervei, és több száz éve csak arra vár, hogy végre megvalósítsa őket. Poppynak és Casteelnek meg kell próbálnia a lehetetlent – elutazni az istenek földjére, hogy felébresszék magát a királyt. Ahogy fény derül a megdöbbentő titkokra és a legdurvább árulásokra, ellenségek bukkannak fel, hogy megingassák mindazt, amiért ők ketten harcolnak. Ők pedig megtapasztalják, hogy meddig hajlandók elmenni a népükért – és egymásért.

ÉS POPPYBÓL KIRÁLYNŐ LESZ…

Az epedve várt folytatás megérkezett!”

Véleményem:
Ez a kötet csak még jobban megerősítette bennem azt, hogy miért is szeretem annyira ezt a sorozatot.

A könyv tele van fordulatokkal már az első oldalától kezdve teljesen az utolsó oldaláig. Oly’ annyira meglepő dolgok vannak itt, hogy van egy olyan rész, amikor mindent átértékelsz magadban, ami eddig történt.

Maga a történet pont ott folytatódik, ahol a második véget ér. Őszintén, ahogy elkezdődött úgy voltam vele, hogy még jó, hogy nem ott hagyta abba az írónő az előző részt, mert szörnyű, hogy mik történtek az elején. Ez pedig nagy szónak számít, mert a második résznek így is függővége volt.
Már ott a könyv első felében sikerült elérzékenyülnöm is, ami a könyv vége felé is sikerült.

Bár itt is függővége van a könyvnek, ami nem túl meglepő az írónőtől, de most egy kicsit jobban elvagyok ezzel a véggel. Igen, szörnyűséges dolog van most itt, viszont a vége fel is emelt engem, legalábbis az utolsó fejezet.

Poppy továbbra is egy nagyon kedvelt főhősnő számomra, akiről végre kiderült, hogy kicsoda, micsoda ő valójában. (spoiler:) Jó volt a megérzésem, hogy Ileana királynő a rokona, viszont nem a nagymamája, hanem az édesanyja. Míg az apjáról pedig sokáig úgy gondoltuk, hogy Malec az, végül kiderült, hogy nem, hanem Malec ikertestvére Ires, akit Ileana egy ketrecben tart fogva. Nagyon fájdalmas volt ezt látni, és ha belegondolok, hogy a vér és hamu királynője csak kihasználja őt, még jobban összeszorul a szívem. Na, de Poppy-ra visszatérve. Poppy nem csak egy egyszerű ember, bár, ezt eddig is tudtunk, de az újdonság az, hogy konkrétan egy istenség. A nagyapja az istenek királya, így ő maga is elég nagy erővel rendelkezik. (spoiler)
Ileana királynő elég nagy szerepet kap itt, főleg a könyv második felében, amikor egyre több minden kiderül a múlttal kapcsolatban. Nem gondoltam volna, de komolyan volt egy olyan rész, amikor tényleg megsajnáltam, és majdnem a könnyeim is el kezdtek folyni miatta. Bár a múltja miatt továbbra is sajnálom, de közben egy olyan ember vált belőle, amit már csak magának köszönhet. Azért reménykedek benne, hogy nem teljesen veszettügy ő, de amit Poppy-val és Casteellel tett a könyv végén azt nem tudom, hogy meg tudnám-e neki bocsátani. (spoiler:) Azért sajnáltam meg őt még annyira, mert sok mindent elvesztett. Malecet tényleg nagyon szerette, és ő csak vele akart lenni és a fiukkal. Nem akart háborút és semmit. Ő csak a szerelmével és a gyerekükkel szeretett volna lenni, és akkor el is kerülhették volna mindezt, ami most itt van. Viszont helyette maga, a szerelmi háromszög miatt tartanak most ott, ahol. Casteel anyja szintén szerette Malecet, amit be is vallt, hogy egy része még mindig így érez. Azt pedig már tudjuk, hogy Malecet száműzték, és „megölték”, bár nem teljesen mondhatjuk ezt, mert vissza lehet őt még hozni. Az istenek királyának a fiát nem olyan egyszerű megölni. Ileana pedig igazából Isbeth, aki, mint eddig tudtuk, az első Felemelkedett volt. Igaz az, hogy Malec neki adta a vérét és így mentette meg őt, de Isbeth nem vált Felemelkedetté. Valami más lett belőle, de nem az, amire ő gondol, hogy ő is egy istenség, ugyanis istennek születni kell. Igazából a legnagyobb meglepetés nem is az volt számomra, hogy ő nem Felemelkedett, hanem az, hogy hogyan halt meg majdnem. Eloana, Casteel édesanyja mérgezte meg őt. Nem akarta, hogy ez a nő győzzön, nem engedte meg számára az egója, ahogy ő is fogalmaz. Szóval az egész ellentét a két királyság között igazából egy szerelmi háromszögre tehető. Isbeth nem akart rosszat. Ő nem akart királyságot, csak a családot. Viszont azt elvették tőle, mind a szerelmét, mind a fiát. A fia halála egyébként Alastirhoz köthető. Isbeth pedig ahogy telt az idő, zajlott a háború, addig valahogy lepleznie kellett magát, emiatt végül úgy viselkedett, mint a Felemelkedettek, majd végül beleragadt ebbe az egész szerepbe. Természetesen mindez az egész, ami történt, amiatt bosszút akart állni Eloanán, méghozzá azzal, hogy Malikhoz adja lányát, Poppy-t, aki így Atlantia királynője lesz, de igazából a háttérből Isbeth irányítana. Viszont tudjuk, hogy ez a terve nem vált be. Poppy bár tényleg királynő lett, de nem adja oda az anyjának azt a területet, emiatt pedig a háború elkerülhetetlen lesz. Talán érthető, hogy miért sajnáltam meg Isbeth-t, de aztán jött a csavar. Poppy-t majdnem megölte, Casteelt pedig most megint „elkapta”. Igaz, Casteel saját maga vállalta most ezt be, csak azért, hogy Poppy-t szabadon engedjék. Nem tudom mit csinálnak most vele, de nagyon féltem. Alapból már az emlékek miatt is még rosszabb lehet számára a helyzet, de az, hogy a testvéréről, mint kiderült, hogy Isbeth mellett áll és segíti őt, szintén nem könnyíti meg a helyzetét. Bár, itt van egy olyan érzésem, hogy igazából Isbeth valahogy irányítja őt, és nem ő választotta ezt. Eloanát nagyon sajnálom itt, hogy most megint mind a kettő fiát elveszítette. Igen, ő is hibás azért, ami ebben a világban történt, de ugyanúgy hibás Isbeth is. Szóval bár az előbb leírtam, hogy Isbeth-t mennyire megsajnáltam, nem teljesen hibáztatom az egészért Eloanát, és nem vagyok ellene. Mind a kettejük szörnyűségeken ment és megy még most is keresztül, ami egy szerelmi háromszög miatt alakult ki, de a mai napra már teljesen kinőtte magát, és nem tudják már visszaforgatni ezt. (spoiler)
Casteel továbbra is egy olyan karakter, akit nagyon szeretek. Bár néha volt olyan érzésem, hogy egy kicsit elpuhult úgymond, de ezt meg tudom érteni bizonyos okok miatt. Az egyik, hogy tudja, hogy milyen volt Poppy-nak sokáig, és szeretne neki szabadságot is biztosítani. (spoiler:) A másik pedig, hogy mégis csak elvesztette őt egy pillanatra teljesen. Poppy meghalt volna, ha nem csinálja ugyanazt Casteel, mint még régen Malec a szerelmével. Poppy-ból nem lett végül Felemelkedett, de eleinte nagyon féltek ettől, de még ezt is elfogadta volna Casteel. Bármint, csak ne keljen meghalnia. Aztán a könyv végén ismét megmentette a feleségét, amiről írtam már. Ahh.. Casteel.. Annyira fáj most érte a szívem. Viszont az utolsó fejezet miatt bízok nagyon most Poppy-ban. Nem mintha eddig nem ez lett volna, csak most még inkább. Szörnyű a könyv vége, de amit ott csinált, ahogy üzent az anyjának, azzal megerősített engem, és bízok benne, hogy amilyen hamar csak tudja megpróbálja majd oldani ezt a helyzetet. Konkrétan felemelő volt számomra az, hogy a királyt és akikkel érkezett megölt, majd az egyetlent, akit csak a drakenekkel tudna megölni, egy Visszatérőt direkt életben hagyott, hogy ő átadja az üzenetét a királynőnek. Poppy nem fog meghátrálni, mindenképp kiszabadítja a férjét. Egyébként a Negyedik szárny miatt nagyon megörültem a drakeneknek. Azért hozom csak fel azt a könyvet, mert ott szerettem meg a sárkányokat, viszont úgy érzem, hogy itt is kedvelni fogom őket. (spoiler)
A testvérekkel kapcsolatban is kiderülnek dolgok. Malikról írtam már, de Ianről még nem. (spoiler:) Mint kiderült még csak féltestvérek sem voltak Poppy-val, emiatt sajnos Felemelkedett vált belőle. Viszont megmaradt annak, aki volt. Próbálta segíteni Poppy-t, akivel hiába nem voltak vérszerinti rokonok, de ugyanúgy testvérekként tekintettek egymásra. Szóval ezért is fájt annyira, hogy Isbeth megölte. Viszont ezzel az is kiderült számunkra, hogy lehetnek még olyan Felemelkedettek, mint Ian, hogy csak eljátszák azt, hogy akik voltak, az a részük teljesen odaveszett. (spoiler)
Alastirra szeretnék még igazán kitérni. Szörnyen nagyot csalódtam benne. (spoiler:) Emiatt is fáj annyira, hogy Poppy eleinte Vikterhez hasonlította, akit viszont nagyon szerettem, hiába volt velünk csak egy kis ideig. Poppy számára azért volt ismerős Alastir hangja, mert mint kiderült, ő miatta is haltak meg a szülei. (Nem a vérszerintieket, hanem akiket annak érzett.) Bár, Alastir azt mondta, hogy a Sötét Szerzet (nem Casteel) volt, de ő is megtette volna, plusz ott volt azon az éjszakán, ő engedte be azt az alakot. Illetve majdnem Poppy is miatta halt meg. Nem is csak egyszer, hanem kétszer. Egyszer kicsiként, egyszer pedig a könyv elején. A másik pedig, hogy Beckett haláláért is felelős. Könyörgöm, ő még csak gyerek volt, plusz az unokaöccse, de nem, szerinte mindent, amit tett, azt Atlantiát szolgálta… Beckettet egyébként már előbb elveszítettük, mint gondoltuk, mivel nem ő árulta el Poppy-t, hanem Jansen felvette az ő alakját. (spoiler)
Na, és majdnem kifelejtettem Willa kisasszonyt. Ő továbbra is egy fontos szereplő. (spoiler:) Természetesen a napló miatt is, amivel egyébként volt egy annyira jó erotikus jelenet, hogy bekerült az egyik kedvenc ilyen részeim közé, amiket eddig olvastam. Másrészt pedig most találkoztunk is Willa kisasszonyal. Komolyan én is úgy éreztem magam kicsit, mint Poppy-ék. Teljesen ledöbbentem, hogy a Vének tagja, másrészt pedig mégis csak egy hírességnek számít már nekünk a könyve miatt. Egyébként imádtam ezeket a részeket, amikor csak felhozták a naplót, vagy maga az írójával beszélgettek. (spoiler)
A mellékszereplők közül még Delanot és Kierant emelném ki. Delano bár tényleg nem szerepel valami sokat, de mégis nagyon érdekelne ő is engem, jó lenne jobban megismerni, amiről továbbra se tettem le. Kierant pedig egyre jobban és jobban megkedvelem. Sőt, ebben a részben tényleg őt is megszerettem. (spoiler:) És… érte is nagyon fáj a szívem. Sajnálom, hogy a szerelmét olyan hamar el kellett veszítenie. Nagyon rövid ideig voltak együtt, mert a lány beteg volt, de mielőtt összejöttek, akkor is tudott erről, viszont ahogy ő is mondta, ezt a szívet nem érdekli, hogy mennyi ideig lehetnek együtt, hanem inkább megpróbál minél több időt együtt tölteni azzal, akit szeret. Erről a történetről egyébként jó lenne még többet megtudni, de csak, hogy ennyit megtudtam, már ezzel is csak még közelebb került hozzám ezt a szereplő. Másrészt tudom, hogy ő nem bánja, hogy megszakadt a kötelék közte és Casteel között, azért biztos egy kicsit rossz lehet. A kötelék egyébként nem csak náluk, hanem mindenkinél megszakadt, ugyanis minden vérfarkas most már Poppy-hoz tartozik a vére miatt. Poppy nagyapja volt az, aki őket megajándékozta a halandó külsővel, emiatt is kötődnek most Poppyhoz, ő az ő királynőjük. Már az előtt is az volt, hogy megkoronázták. Egyébként nekem a koronázási ceremónia is tetszett, hiába nem tudtak mindent megcsinálni, ami ezzel járt volna, mégis így is nagyon szép volt. (spoiler)

Azt hiszem még mindig tudnék mit mondani, de az már tényleg elképesztően hosszú lenne. Remélem, a sok spoiler nem zavar majd Titeket. Sok mindent csak így tudtam kiírni magamból, másrészt, ha kell akkor jó szerintem, hogy így össze vannak szedve az információk. Ennél a sorozatnál egyébként meglepően sok minden megmarad bennem, de azért itt sem emlékszem teljesen mindenre. Például ezt a könyvet úgy kezdtem, hogy azt hittem mindenre emlékszem, de aztán egy név nem volt ismerős, viszont szerencsére gyorsan felvettem a fonalat. Szóval, ha valaki ettől félne, hogy már megkoptak az emlékei, az se féljen elkezdeni ezt a részt, mert szerintem szépen lassan vissza fognak majd jönni a dolgok.

Bár biztos átjött, hogy mennyire megérintett ez a könyv, de ha mégsem, akkor csak annyit írnák ide, hogy ahogy visszagondoltam az eseményekre megint sikerült kicsit elérzékenyülnöm.

Az egyik legjobb romantasy (romantikus+fantasy) sorozatnak tartom, tehát aki szereti ezt a műfajt, annak bátran ajánlom.

Kedvenc

Kiemelt idézetek:
☆ „Ő volt nekem az első.
A testőröm.
A barátom.
Az árulóm.
A társam.
A férjem.
A szívtársam.
A mindenem.
Casteel Da’Neer meghajolt előttem, és úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen ember az egész királyságban. [...]”☆ (8. oldal, 1. fejezet)

☆ „– Nehogy megkérj, hogy újra üsselek meg. Nem fogom megtenni – közöltem vele.
Mosoly terjedt szét lassan az arcán, és… a fűszerek buja ízét éreztem a nyelvemen.
– Valami nagyon nem stimmel veled” ☆ (143. oldal, 11. fejezet)

☆ „– Semmit sem színlelünk. Akkor sem, ha nem akarod, hogy aggódjak. Tudom, hogy erős vagy, és olyan ellenálló, hogy az már egyenesen hihetetlen, de nem kell mindig erősnek mutatkoznod előttem. Rendben van, ha nincs minden rendben, amikor velem vagy – mondta, és elakadt a lélegzetem. – Férjedként kötelességem biztosítani számodra, hogy egész nyugodtan önmagad lehess mellettem. Nem kell színlelned, hogy jól vagy, mindazok után, ami történt, Poppy.” ☆ (196. oldal, 16. fejezet)

☆ „– És milyen Delano? Mint egy nádszálvékony facsemete?
Nevetésben törtem ki.
– Nem. Nem facsemete. Nem is tudom… Mint a tavasz.
– Én meg fás vagyok
– Kezdem úgy érezni, hogy jobb lett volna, ha nem mondok semmit.” ☆ (231. oldal, 17. fejezet)

☆ „És igazából ez a kulcs, nem igaz? Nem túlgondolni, csak élni.” ☆ (324. oldal, 24. fejezet)

☆ „– Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a megbocsátásnak, pedig megbocsátani könnyű, felejteni viszont jóval nehezebb. A megértés és az elfogadás sokkal fontosabb, mint megbocsátani valakinek.” ☆ (387. oldal, 28. fejezet)

☆ „– A szívet nem érdekli, hogy mennyi időd lehet a másikkal. – Kieran rám nézett, és zárkózott volt a tekintete. – Csak az érdekli, hogy a lehető legtovább a tiéd lehessen.” ☆ (456. oldal, 34. fejezet)

☆ „– Én meg tudom, hogy te vagy a szívem királynője.” ☆ (536. oldal, 40. fejezet)

☆ „– A bátorság is mulandó kis bestia, nem igaz? Mindig ott van, hogy bajba keverjen, de azonnal eltűnik, amint eljutsz oda, ahol lenni akartál.” ☆ (545. oldal, 41. fejezet)

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Fruzsi