Jason Reynolds: Hosszú ​az út lefelé értékelés

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben a Hosszú az út lefelé című könyvről olvashatjátok a véleményemet.

A könyv adatai:

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 320
Fordító: Benedek Dorottya

 

Fülszöveg:

„Ha ​ egy szerettedet
megölik,
találd meg
a tettest
és
öld meg!
Tilos sírni!
Tilos besúgni!
Állj bosszút!”

 

Véleményem:

Ahogy a fülszövegből és az idézetekből is látszik, itt nem egészen egy regényről beszélhetünk, mivel itt a szöveget csakis versek formában láthatjuk, vagyis verses regénynek mondhatjuk. Emiatt hiába 320 oldal, nagyon gyorsan lehet vele haladni. Én például körülbelül másfél óra alatt elolvastam. Egyébként nem bánom, hogy ilyen formátumban írta meg ezt a történetet az író, mert szerintem így sokkal jobb, érdekesebb lett, és valószínűleg sima regény formátumban annyira nem nyerte volna el a tetszésemet, mint így.

Bár gyorsan elolvastam, mégis elképesztő hatással volt rám. A vége konkrétan lesokkolt.

Most pedig én döbbentelek le Titeket, ugyanis aki nem olvasta, annak a következő tény a könyvvel kapcsolatban nem kicsit lehet érdekes, mivelhogy a cselekmény nagy része csak egy percet ölel fel. Bizony, egyetlen egyet.

Nem egy egyszerű történetről van szó. Sőt.
Egy tizenöt éves gyerek szemszögéből olvashatunk, akinek megölik a bátyját.
Nagyon rossz környéken élnek. Azt képzeljétek magatok elé, mint amit több film is szokott mutatni, hogy afroamerikaiak laknak az adott helyen és gyakran történnek lövöldözések. Az ott lakók bandákra oszlanak, és a másikakat ellenségnek tekintik. A könyv egy ugyanilyen helyszínen játszódik.
Már a cselekmény elején lelövik a főszereplőnk bátyját, Will szeme láttára. Will életében pedig mivel sajnos a lövöldözések, bandaharcok jellemzőek, emiatt három szabályt tanítottak neki. Az első, nem szabad sírni. A második, nem szabad besúgni. A harmadik pedig az, hogy bosszút kell állni. Will pedig követni akarja ezeket a szabályokat, hiszen mindenkinek ezt tanítják. Nem enged utat a könnyeinek, akármennyire is fáj neki, nem szól senkinek, hanem a bátyja pisztolyát veszi magához, hogy bosszút álljon, és elindul lefelé a lifttel.
A nyolcadik emeleten laknak, így egy kicsit alapból hosszabb ideig tart, mire leér. Viszont ez a mostani liftezés még hosszabbnak tűnik, mint általában. Ahogy sorra hagyja el az emeleteket, mindig beszáll valaki mellé, aki fontos szerepet játszik az életében, és velük beszélget. Elmondja nekik, hogy mire készül és szinte magát győzködi azzal, hogy bosszút kell állnia, hiszen ez a szabály. Én itt nagyon éreztem, hogy tényleg csak egy gyerekről van szó. Szegény nem meri meglépni ezt a dolgot, de úgy érzi muszáj, mert mindig ezt hallotta. Szóval az egész liftes út egy gyötrődés számára. Vajon miután leér mit csinál? Lelövi azt, aki szerinte megölte a bátyját, vagy inkább nem csinál semmit?

A könyv utolsó mondata egyébként nem csak, hogy lesokkolt, de nagyon el is gondolkoztatott.
(spoiler:) Én végig azt gondoltam, hogy azért látja a halott ismerőseinek és családjának a szellemeit, mert folyamatosan tipródik, hogy tényleg bosszút álljon-e, le tud-e lőni egy embert. Viszont az utolsó mondat alapján pedig azt érzem, hogy Will maga is meghalt, hiszen a bátyja megkérdezi tőle, ahogy lépnek ki a szellemek a liftajtón, hogy jön-e utánuk. Nekem ez egy nagyon erős lezárás volt. Ahogy le volt ez írva, és egészen az utolsó szóig nem gondoltam erre, ami ott volt. (spoiler)

Én mindenkinek ajánlanám elolvasásra, mert tényleg nem hosszú és nagyon elgondolkodtató.

Kiemelt idézetek:

☆ „Ha rossz dolgok történnek,
elnézhetünk és megláthatjuk
a nagy, tündöklő holdat,
ahogy fényét ránk veti.” ☆ (29. oldal)

 

☆ „ANYU MINDIG AZT MONDTA: 

tudom, hogy fiatal vagy,
élvezed az életet,
de egyet ne feledj: ha
belegázolsz az éj ködébe,
ne hagyd, hogy az éj köde
átgázoljon rajtad.” ☆ (48. oldal)

 

☆ „És mindenki tudja,
nem jutsz messzire, ha
ilyen alacsony vagy, hacsak
nem tudsz nagyot ugrani. Már-már
repülni.” ☆ (17. oldal)

 

☆ „Buck azt felelte, aznap
este rajtuk kívül csak egy-
valaki volt a pályán,
mindig ott volt,
állandóan,

egy fiatal kölyök,
le-föl futkosott,
zsákolással próbálkozott.
Nem rádobással.

Azt mondta,
szerinte ismerhetem.

Tony.

És nem is zsákolni akart.
Hanem
repülni.” ☆ (280. oldal)

 

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Fruzsi