Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben a Sötét Olümposz sorozat 1. része, az Alvilági szerelem című könyvről olvashatjátok a véleményemet.
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 432
Fordító: Németh Anikó
Fülszöveg:
Úgy volt, hogy ő csak a mítoszokban létezik. De attól a pillanattól fogva, hogy átkeltem a Sztüx folyón, teljesen megigézett…
Az ultramodern Olümposz elitjének üdvöskéje, Perszephoné Dimitriou azt tervezi, hogy megszökik, és új életet kezd valahol máshol, távol az Olümposzt uraló istenek, a tizenhármak tisztességtelen politikájának világától. Azért döntött így, mert anyja a tudtán kívül Zeusznak ígérte a kezét, aki a csillogó-villogó látszat mögött meghúzódó sötét világ veszélyes, teljhatalmú ura. Mivel nem marad más választása, Perszephoné a tiltott alsó városba menekül, ahol eladja a lelkét Hádésznak, akit korábban csak egy mitikus hősnek gondolt… a férfi pedig bevezeti egy olyan világba, amelynek létezéséről fogalma sem volt. Hádész mindig is az árnyékos oldalon élte az életét, és továbbra sem áll szándékában kilépni a fényre. Ám amikor rátalál Perszephonéra, ráeszmél, hogy ezzel lehetősége nyílik az évek óta tervezett bosszú végrehajtására. ennél több ürügyre nincs is szüksége ahhoz, hogy segítsen a lánynak — aminek persze megkéri az árát. Igen ám, de minden egyes szenvedélyes éjszakával, amelyet együtt töltenek, egyre jobban a szívébe zárja Perszephonét, és úgy dönt, készen áll akár az egész Olümposszal szembeszállni csak azért, hogy ne kelljen elválnia tőle…
Hádész és Perszephoné modern átdolgozása, amely édes, mint a bűn…
Véleményem:
Egészen az utolsó 100 oldalig nem tudtam volna megmondani, hogy mennyi csillagot adjak majd rá. Sokszor túl sok volt már nekem a könyv, de az utolsó 100 oldal nagyon tetszett. Előtte is jó volt, de a végére lett igazán jó a regény.
Mielőtt belekezdene valaki, szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy ez tényleg egy erotikus regény, valamint nem a görög mitológiáról szól. Ezeket szerintem fontos figyelembe venni. Az írónő Hádész és Perszephoné párosáról ír, de nem teljesen a mitológia alapján. Ez nem egy újramesélés. Inkább azt mondanám, hogy a szerző a görög mitológiából merített ihletet, és bár van pár hasonlóság, nem azt akarta megírni, hanem egy másik történetet.
Nagyon olvasmányos a könyv, nagyon tetszett az írói stílus.
A világfelépítés szintén megvett magának.
Olümposz 2 részre oszlik, amelyet egy folyó választ el egymástól. Az egyik egy igazán modern, tele felhőkarcolóval, a hírességek lakhelye, ha lehet így mondani. Mégis az emberek nem élnek itt boldogan. A másik oldalon ezzel szemben bár nincs akkora fényűzés, a lakosok szeretnek ott lakni.
Maga az egész várost a Tizenhármak irányítják. Ők nem mások, mint Zeusz, Poszeidón, Héra, Démétér, Athéné, Árész, Dionüszosz, Hermész, Artemisz, Apollón, Héphaisztosz, Aphrodité és Hádész. Bár a felső városban Hádész sok ember fejében már csak egy mítosz. Ez azért is van, mert nem látják Hádészt a város ennek a felében, valamint az emberek többsége nem kell át a hídon, mivel egy olyan legenda van erről, hogy aki átkel rajta, annak iszonyú árat kell fizetnie érte. Papíron bár az előbb felsoroltak uralkodnak együttesen, ez a valóságban nem így működik. A fenti városban Zeusz a főnök, míg a folyó másik oldalán Hádész. Most sokan biztos a görög istenekre gondoltok, viszont nem isteneknek mondhatjuk itt őket, hanem inkább fejeseknek, irányítóknak, politikusoknak. Ezek a nevek igazából egyfajta rangok, amik öröklődnek. Ha az egyikük meghal, akkor jön egy újabb ember, aki betölti majd annak a szerepét és megkapja ezt a nevet, valamint a titulusát. Itt egyébként kíváncsi lettem volna arra, hogy akkor mielőtt betöltötték ezeket a szerepeket, hogy hívták őket, de sajnos erre nem derült fény.
A történetbe egész hamar belevágunk, nincs sokáig bevezetés. Már az egész ott kezdődik, hogy Perszephoné egy bálon van, ahol Zeusz megkéri a kezét, amire nem mondhat nemet, mert azzal a családját veszélyeztetné. Zeuszról közismert tény az, hogy több feleségét is megölte, így már csak emiatt sincs jó hírneve, de senki sem mer lépni ellene. Végül miután Perszephoné egyedül elhagyja a bált, egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy valaki követi, természetesen Zeusz megbízásából. A főhősnőnk elég kilátástalannak látja itt a helyzetét, így végül átkel a hídon, aminek a túlsó végén egy férfi várja, aki segítséget ajánl neki. Későbbiekben kiderül, hogy maga Hádész az, akinek a házába kerül Perszephoné, és Hádész a gondját viseli.
Itt egy kicsit az írónő helyében lelassítottam volna,
mert túl gyors volt számomra utána a tempó. Olyan egyezséget kötnek a
főszereplőink, ami túl gyors volt nekem, hiszen még csak egy napja sem ismerik
egymást. (spoiler:) Az alkuról: Hádésznak van egy terme, ahol az emberek egymás előtt
szeretkeznek. Ezzel az egésszel tartja fent a látszatát. Perszephonénak pedig
az az ötlet jut az eszébe, hogy ebben ő is résztvehetne vele, így azt a látszatot
kelthetnék, hogy ő Hádészt választotta. Valamint Hádész egyébként is bosszút
akar állni Zeuszon, amiért megölte a szüleit. Vagyis mindenki jól jár ezzel. (spoiler)
Perszephoné természetesen közben egyre jobban megismeri a városnak ezt az oldalát, valamint az uralkodóját, Hádészt is.
Eközben viszont kicsit megfeledkezik arról, hogy a testvérei veszélynek lehetnek kitéve azáltal, hogy ő elmenekült Zeusz elől. - Amit nem említettem, de itt gyors kitérőként akkor leírom, hogy Hádész és Zeusz még régebben egyezséget kötött, hogy nem lépnek át a másik oldalára, szóval Perszephoné biztonságban van Hádész mellett. – Az utolsó 100 oldalon, amit emlegettem már, elkezdenek beindulni a dolgok, (spoiler:) ugyanis Perszephoné egyik testvére veszélybe kerül, Hádész átlépi a határt,… (spoiler) A szereplőink háború közelébe kerülnek, amit még a kirobbanása előtt igyekeznek megállítani. Vajon sikerül ez nekik?
Bár túl gyorsan történtek az események a két főszereplőnk között, és nincs tele a könyv fordulatokkal, sőt, kevés a cselekmény, de nagyon jó kikapcsolódást nyújtott. A szerelmi szál nekem a regény végére tetszett meg, mivel ott már tényleg úgy éreztem, hogy ők egymáshoz tartoznak, és nagyon aranyosnak tartottam őket. A romantikus részek egyébként mindvégig jól meg voltak írva, csak a harcjelenetekkel akadtak problémái az írónőnek. Úgy tűnt, mintha túlságosan hamar le akarná zárni az egészet, és emiatt néhány baki is belecsúszott. Viszont a legkiemelkedőbb számomra a világfelépítés volt. Nekem nagyon tetszett ez az újfajta elképzelés, amibe csak egy minimális görög mitológiát rakott bele. Ha már a mitológia.. Nagyon ötletesnek találtam, hogy Hermész minden biztonsági rendszert és zárat ki tud játszani, illetve remekül tudja mások hangját alkalmazni.
Főleg az erotikus könyvek rajongóinak ajánlanám, mert ez a fő műfaja a kötetnek.
Kiemelt idézetek:
☆ „– Ha összevérezed a padlót, miközben menekülni próbálsz, kénytelen leszek utánad menni, hogy visszahozzalak, és feltakaríttassam veled.
[…]
– Te vagy a legfurcsább férfi, akivel valaha is találkoztam.
[…]
– Micsoda?
– Jól hallottad. Mit jelentsen ez? Miféle fenyegetés ez? Te a padlód tisztasága miatt aggódsz?
– Nagyon szépek itt a padlók.” ☆
☆ „Egy háborúnak mindig vannak áldozatai, ráadásul mindig azok, akik a legkevésbé szolgálnak rá arra, hogy bűnhődjenek.” ☆
☆ „– Nekem gyönyörű vagy, Hádész. A sebhelyek is hozzád tartoznak, a részeid. Jelzik, mi mindent éltél már túl, és hogy milyen erős vagy.” ☆
☆ „– Jobban szeretsz-e engem, mint a padlóidat?
Hádész elneveti magát. Most már hahotázik, a hangja betölti a szobát körülöttünk. Lehajtja a fejét, és az ajkamra tapasztja a száját.
– A leghatározottabban állítom, hogy jobban szeretlek a padlóimnál. De továbbra is kitartok amellett, hogy ne vérezd össze a jövőben sem.
– Semmit sem ígérhetek.
– Nem, nem is vártam tőled ezt.” ☆
Köszönöm, ha elolvastátok!
Fruzsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése