Chiara: Repülj, szitakötő! értékelés

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben a Repülj, szitakötő! című könyvről olvashatjátok a véleményemet.
Köszönöm a recenziós példányt a Könyvmolyképző Kiadónak!

A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 392
ISBN: 978 963 561 200 0

 

Fülszöveg:
„A ​SZERELEM MINDIG ELÉG?

A huszonhárom éves Laura írországi tanulmányait félbeszakítva érkezik haza a húga temetésére. Karina tizenhét évesen vesztette életét, egy esős novemberi délután a város legendás Ördög-hasadékába zuhant. Minden jel arra mutat, hogy a halála baleset volt.

Amikor azonban Laura szembesül vele, hogy közel sem ismerte olyan jól Karinát, mint hitte, nyomozni kezd. Mit keresett a húga esőben az Ördög-hasadéknál? Hogy zuhanhatott le, mikor mindannyian tudják, hova ne lépjenek? Miért mondta azt az apjuk, hogy Karina megölte magát?

Laura egyetlen támasza a legjobb barátja, Máté, aki iránt nem várt érzések ébrednek benne. Attól tart, hogy mindez megmérgezheti a barátságukat, így miközben Karina verseit felfejtve igyekeznek kideríteni, mi is történt, Laura mindent megtesz azért, hogy elnyomja magában az egyre erősebben tomboló vágyat.

De megbirkózhat-e egyszerre a gyásszal és a szerelemmel, a bűntudattal és a szenvedéllyel, valamint a világát felforgató titkokkal? Elárulhatják-e a versek, hogyan halt meg Karina? Mi az ára a hazugságoknak?

MERÉSZ ÉS FELKAVARÓ TÖRTÉNET AZ IGAZSÁG KERESÉSÉRŐL, A TESTVÉRI SZERETETRŐL ÉS A SZERELEM EREJÉRŐL.”

Véleményem:
Bevallom, elsőnek a borító fogott meg engem, majd a fülszöveg is igen kecsegtetőnek hatott számomra. Méghozzá olyan annyira, hogy végül mindenképp be szerettem volna szerezni valamikor. Ezt a folyamatot a kiadó végül felgyorsító számomra, amit itt is nagyon köszönök.

Nagyobb hatással volt rám ez a regény, mint ahogy azt elképzeltem. Azt gondoltam, hogy sokkal inkább egy romantikus regény lesz, amelyben bár elég fontos lesz a rejtély szál, meg gondoltam, hogy tetszeni fog, de hogy ennyire mély benyomást gyakorol rám, azt tényleg nem gondoltam volna.

A könyv tele van gyönyörű és elgondolkoztató gondolatokkal, amelyek közül jó párat be is jelöltem magamnak. Szóval nem kevés post-itet tettem bele a könyvbe. Ezekhez az idézetekhez biztos vissza fogok még térni, és néha elolvasgatom őket.

A történet eleje is nagyon tetszett, de a vége hatott rám olyan erősen.

Az elején megismerjük az alapkonfliktust és a szereplőinket.
Na, már a szereplők bemutatásánál ledöbbentett az írónő, amire felszeretném hívni a figyelmet, mert tudom, hogy vannak olyanok, akik nem szeretnek ilyen romantikus párról olvasni. A fülszövegből kiderült számomra, hogy a főhősnőnk, Laura Mátéval fog összejönni, így ezt már előre tudtam, bár érezni is lehetett, mert Máté végig nagyon gondoskodó volt vele szemben. Viszont én a történet elején pár oldalon keresztül olyan 25-27 évesnek képzeltem el Mátét. Erre megtudtam, hogy van egy fia. Oké, ezzel is teljesen elvoltam, úgy voltam vele, hogy biztos még nagyon kicsi a gyereke. Erre jött a meglepetés. Kiderült, hogy Máté 37 éves, míg Laura 23, így azért van közöttük korkülönbség. Máté fia pedig 18 éves. Bevallom még ezzel is csak úgy voltam, hogy jó, akkor 10 évvel öregítsük meg fejben. Aztán az igazi ledöbbenés akkor jött, amikor kiderült számomra, hogy Máté, amikor Laura kicsi volt, akkor sokat vigyázott rá. Majd Laura testvérére, Karinára is, valamint a saját fiára. Szóval itt azért elgondolkoztam, de bevallom, végül engem nem zavart, sőt azt vettem észre magamon, hogy konkrétan szurkolok ennek a párosnak.

A történet fő központjában egyrészt Máté és Laura kapcsolata áll. Laura csak most kezdett el máshogy tekinteni Mátéra. Eddig mindig inkább a bátyjaként élt a fejében, így próbálja az érzéseit elnyomni, ami persze csak nem megy majd neki.
A másik fő szál, pedig a rejtély, mivel Laura húga meghalt, és azt próbálja a főszereplőnk kideríteni, hogy mégis mi történt vele egész pontosan. Mivel azon a helyen, ahol életét vesztette Karina, ott sokszor megfordult már, tudta hova nem szabad lépni, nehogy lezuhanjon az Ördög-hasadékába, így baleset nem történhetett. Valamint öngyilkosságot sem követhetett el, mert az nem rá vallott volna. Viszont ahogy egyre több minden kiderül a lánnyal kapcsolatban, ezt megkérdőjelezzük magunkban.

Bár lehet úgy érezni, hogy túl sok mindent akart belerakni ebbe a könyvbe az írónő, mert mégis csak mind a kettő szál olyan, amit jól el lehetne húzni, mégsem volt az, hogy az egyik túl súlyba került a másik témához képest. Szerintem nagyon jól felépítette ezt a regényét, amiben mindenből kellő mennyiség jutott.

A könyv vége tele volt fordulatokkal, de néhányat már előre egy-kettő oldallal kitaláltam, de akkor is sokkolt azért. (spoiler:) Robi hogy volt képes ezt tenni Karinával?! Még ha nem is ő lökte le, akkor is, ott hagyta. Ott hagyta a lányát! Mert oké, hogy biológiailag nem ő volt az apja, de rá tekintett mindig is úgy Karina, ő nevelte fel. (spoiler) Viszont egy olyan csavar volt a könyvben, ami eszembe se jutott volna. (spoiler:) Amikor kiderült, hogy Máté Karina apja, és Laura anyja direkt csak azért feküdt le Mátéval, amikor ő még tinédzser volt, mert szeretett volna még egy gyereket. Konkrétan a férjének akart egy kisfiút, de nekik nem jött össze, így ezzel a módszerrel próbálta ezt meg. (spoiler)

A könyvnek egészen az utolsó 100 oldaláig nem gondoltam volna, hogy ennyire nagyon megérint majd. Egyszerűen teljesen összetört, és vagy 50 oldalt biztosan úgy olvastam, hogy hol elsírtam magam, hol kicsit megnyugodtam, majd megint nem bírtam. Majd miután befejeztem, csak magamhoz öleltem a regényt és próbáltam feldolgozni mindazt, amit olvastam az elmúlt óránkban. Persze ott sem úsztam meg könnyek nélkül. Ez a könyv valami csodálatos! De komolyan. Annyi értékes gondolat van benne, hogy azt elmondani nem tudom. Kezdve az öngyilkossággal kapcsolatban; azzal, hogy mennyire foglalkozunk mások véleményével; a gyásszal; a szerelemmel stb.

Máté és Laura kapcsolata megmutatta számomra, hogy az érzéseinket mennyire nem tudjuk befolyásolni. A társadalom egy része biztos nem fogadta jól az ő kapcsolatukat, de egyszerűen annyira lerí róluk, hogy ők tényleg egymáshoz tartoznak. (spoiler:) Egy pillanatra meg is ijedtem, hogy mi lesz így velük. Amikor kiderült, hogy Karina apja Máté. Hisz azért mégis csak Laurának a testvére volt Karina, vagyis pontosítva a féltestvére. Itt megértem, hogy megpróbáltak elszakadni egymástól, mert ez már tényleg egy határ. Viszont közben megszakadt ezért értük a szívem. Miután ismét összejöttek, akkor kicsit féltem, hogy ez a hír mennyire fogja befolyásolni már csak az én gondolkodásomat is, de meglepő módon, akkor is úgy éreztem, hogy nekik együtt kell lenniük, mert nagyon jól kiegészítik egymást. (spoiler)

Amit még nem említettem, de nem mehetek el ez mellett, hogy Karina verseket írt. Laura ezeknek a segítségével próbálta kideríteni az igazságot, ami sokszor segített neki, de volt, hogy csak zsákutcába csalta. A verseknek egyébként nagyon örültem, mert ezekkel a szabad versekkel nem olyan régen ismerkedtem még csak meg, de nagyon tetszenek. És itt is mindegyik annyira szép és/vagy fájdalmas volt. Egyszerűen ezek is megérintettek és mindig vártam, hogy jöjjön a következő majd, ami egyébként minden fejezetben volt.
Szerintem már csak ez a felépítés is nagyon jó volt, hogy minden fejezet elején Karina egy verse olvasható, arról nem is beszélve, hogy egy kis szitakötő is feldobja a fejezeteket, aminek szintén van jelentősége.

Ha nem zavar, a fentebb leírt romantikus szál, akkor én mindenképp csak ajánlani tudom, mert ez a könyv maga is egy csoda.

Kedvenc

 

Kiemelt idézetek:
☆ „vannak csillagok
amiket sosem látunk
mert nem harsogják
tele az eget a fényükkel
vagy mert kioltja őket
a város hamis káprázata

de amikor a legnagyobb
szükségünk van rá
mégis úgy ragyognak fel
mintha mindig is
ott lettek voltak

és ott is voltak

– Á. – nak” ☆ (41. oldal, 4. fejezet)

☆ „Mégis minek kell történnie ahhoz, hogy az ember ne legyen többé önmaga? Mennyi fájdalom képes megsemmisíteni azt, akik vagyunk?” ☆ (72. oldal, 6. fejezet)

☆ „A véletlen ijesztő. Ha minden csak úgy megtörténik, ha semminek sincs oka, akkor mi értelme lenne annak, hogy élünk? Nem akarok véletlen lenni.” ☆ (120. oldal, 11. fejezet)

☆ „az alkonyat vászonnak használja az eget
és egyszer-egyszer
óvatlan pillanatban
amikor a legkevésbé várod
olyan színeket fest búcsúzóul a napnak
amelyekbe belesajdul a szív
és meg kell állni egy pillanatra
egy
pillanatra
csak nézni az eget
a színeket amelyeknek nincs nevük
és talán nem léteznek máskor
csak akkor ott neked
és akkor megérted hogy ez a világ
ez a mi szédült káprázatos torz iszonyú világunk
maga a csoda

– megváltás” ☆ (240. oldal, 23. fejezet)

☆ „elég öreg vagy már ahhoz
hogy ne higgy a tündérmesékben
mondja és én arra gondolok
ehhez sosem leszek elég öreg

– talán én is Pán Péter vagyok” ☆ (293. oldal, 28. fejezet)

☆ „egy-egy vers után
nem azt a kérdést
teszem fel
hogy vajon mire
gondolt a költő
hanem hogy mit
érezhetett

– ami sokkal fontosabb” ☆ (338. oldal, 32. fejezet)

☆ „soha nem azért szerettél
mert szeretned kellett
mindig is önmagamért szerettél
mert jól ismersz engem
és csak most értettem meg
mekkora különbség ez
hogy a szeretet nem egyforma
hogy egyszer ég és máskor föld
és egyik sem több vagy
kevesebb a másiknál
csak más
mert ösztönösen szeretjük
aki hozzánk tartozik
és hozzánk tartozóvá tesszük
akit szabadon választunk
és nem értem miért nincs
több szavunk arra hogy
szeretlek
mert így nem tudom elmondani neked
hogy hányféle módon tartozom hozzád
és te hozzám
és hogy nem csak egyféleképp szeretlek

– M.-nek” ☆ (377-378. oldal, 34. fejezet)

☆ „– […] Mindig vannak kérdések, de nincsenek mindig válaszok, és ezzel meg kell tanulnunk együtt élni.” ☆ (390. oldal, Nyolc hónappal később)

☆ „– Az előbb Máté azt kérdezte tőlem, hogy miben hiszek, és akkor még nem tudtam felelni, de most már tudom. Mert igazad volt, valamiben mindenkinek hinnie kell. Én abban hiszek, hogy… megtanulhatok repülni.
    Már nem a fehér gránitot látom magam előtt, hanem Karinát, csillogó szemmel, nevetésre álló szájjal.
    – És megígérem neked, hogy ha félnék is a zuhanástól… – Az ajkamon széles mosoly, őszinte, igazi. – Sosem fogom elfelejteni, hogy vannak szárnyaim.” ☆ (392. oldal, Nyolc hónappal később)

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Fruzsi