Monica Murphy: Egymillió csók egy életen át (Lancaster középiskola 2.) értékelés

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben az Egymillió csók egy életen át című könyvről olvashatjátok a véleményemet.

A könyv adatai:
Kiadó: Rainy days
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 572
Fordító: Weisz Böbe
ISBN: 978 963 580 236 4

Fülszöveg:
„Wren Beaumont-ról sok mindent elmondható.
Gyönyörű.
Okos.
Édes.
Ártatlan.
Az elit Lancaster középiskolában imádják a lányok. Mindenki a barátnője akar lenni. Csak én látok át rajta.
Egy elnyomott kis szüzecske, aki olyan erősen fojtja el az érzéseit, hogy majd' szétrobban. Azt képzeli, valamennyiünk felett áll.
Még felettem is.
Nem kellene vonzódnom hozzá. Nem a zsánerem.
Amíg aztán egyszer az órákon közös munkára nem kényszerülünk, és rá nem jövünk, hogy több bennünk a közös, mint eredetileg gondoltuk. És nem telik el sok idő, hogy a megszállottja legyek. Bármit megtennék ezért a lányért, hogy belém szeressen.
Bármit.”

Véleményem:
Elit magángimi, gazdag szülők gyerekei, drámák.. Ez mind várható ebben a könyvben. Bevallom, nekem egy kicsit ezek miatt olyan hangulatot adott, mint a Gossip Girl című sorozat, de nem lehetne ahhoz hasonlítani, csak egyszerűen olyan légkört ad ez a regény is.

Őszintén, én azért másra számítottam, mint amit kaptam, de nem rossz értelemben. Egyszerűen csak egy kicsit elvitt engem az, hogy az interneten egyfolytában csak azzal találkoztam, hogy egy nyalókával mik fognak történni. Ez alapján pedig azt hittem, hogy egy dark romance könyvet fogok olvasni, de egyáltalán nem így történt. Csak egyetlen egy ilyesmi jelenet volt.

Crew egy nagyon türelmes, odaadó, szerethető karakter volt. Mondjuk költekezésben nem kicsit elszállt vele a ló. Crew családjáé az iskola, emiatt talán mondani sem kell, hogy milyen gazdag emberekről beszélünk itt. Crew volt, hogy egy héten többször is jó drága ajándékokkal lepte el Wrent, ami kicsit sok volt nekem, de ennyi volt csak, amit felróhatok neki, mert egyébként, ha első ránézésre nem is, de egy nagyon aranyos srácról van szó, aki jó ideje epekedett Wren után, majd utolsó évben egy pszichológia projekt miatt közelebb került hozzá, és egy idő után egymásba is szerettek.
Wren szintén egy népszerűbb diák volt a gimnáziumban, sokan követték és felnéztek rá egy időben, akiket barátainak is tekintett egy ideig. Egyedül Crew-nál látta úgy, hogy ő egyáltalán nem bírja, mert mindig ahogy ment be suliba, akkor úgy nézett rá, mintha utálná. Legalábbis Wren így látta, amíg meg nem ismerte.
Az ő párosuk nagyon tetszett nekem. Wren most kezdi egyre jobban megismerni magát, azt, hogy mire vágyik, Crew pedig végig támogatja őt. Ha esetleg valami dráma is megjelent, akár közöttük is, akkor is Crew nem fordított neki hátat, hanem inkább megpróbált segíteni neki. Szóval itt nem volt olyan rész, hogy a két szereplőnk valami okból kifolyólag szakít egymással, ahogy azzal nagyon sok romantikus könyvben találkozhatunk. Ez számomra pozitívum volt, mert olvastam már olyat, amikor feleslegesnek éreztem a szakítós részt.
(spoiler:) Crew egyébként nem csak Wrennek, de elég sok lánynak is segít az iskolában azzal, hogy egy tanárt felnyom az igazgatónál, amire azért volt szükség, mert jó pár lánnyal kikezdett a suliban, de természeten a lányok nem mertek ez ellen tenni. Végül egyébként jól sült el a dolog, de leginkább Maggie-t sajnálom az egészben, mivel ő teherbe is esett, de aztán el is vetélt, ami nem kicsit fájhatott neki, viszont azért valamilyen szinten meg is könnyebbült. (spoiler)

Érdekes fonal volt számomra a könyvben az, hogy voltak bizonyos gyűrűk, amik azt jelképezték, ha egy lány hordta, hogy ő egészen addig nem fekszik le senkivel sem, amíg nem házasodik össze valakivel. Ehhez kész ceremónia is tartozott, ha valaki részt vett benne, és felkerült az ujjára ez a jelkép. Jó páran benne voltak ebben, de szinte mindenki megszegte az ígéretét, kivéve Wren. Talán ő volt az, aki a legtovább kitartott emellett az elképzelés mellett, de természetesen Crew-nak aztán nem tudott ellenállni.
Ami számomra még nagyon kiemelkedő volt a kötetben, hogy belevitték a művészetet is, mivel Wren anyja gyűjti a szebbnél szebb festményeket, valamint a lánya is ezzel szeretne majd többek között foglalkozni. A cím is ehhez a fonalhoz köthető, ugyanis Wren kedvenc festménye ezt a nevet viseli.
Ami pedig megdöbbentett, hogy ez a könyv is nagyrészt karácsonykor és annak környékén játszódik. Nem karácsonyi könyv, csak egyszerűen ez az ünnep is szerepel benne. Én valahogy ezt egyáltalán nem gondoltam, és azt hittem egy ideig nem fogok már karácsonyról olvasni, de úgy látszik ez az ünnep még nem engedett el engem, legalábbis olvasmányaim szempontjából nem.

Egy kicsit a magyar kiadásra is kitérek, mert bevallom tartottam tőle. Főleg itt a fordításra értem. Viszont meglepetés volt számomra, hogy teljesen jó volt a fordítás, semmi baj nem volt vele. Gördülékeny és élvezhető volt.

Összességében én nagyon élveztem ezt a könyvet, ha lehetett volna, nem is igazán tettem volna le a kezemből, mert végig nagyon érdekelt, teljesen beszippantott.
Ahogy pedig befejeztem a regényt, már is ment az összes többi része a sorozatnak a kívánságlistámra, és ha továbbra is ő lesz a fordító, aki ezt a részt is fordította, akkor már nem fogok félni belevágni a következő részekbe.
Egyébként ahogy láthatjátok, ez a könyv a sorozat második része, de nyugodtan lehet olvasni az első rész ismerete nélkül is, mert mások a könyvekben a főszereplők.

Kiemelt idézetek:
☆ „– […] Csak azt akarja, hogy szeressék. Nem mind ezt akarjuk?” ☆ (168. oldal, 15. fejezet)

☆ „– […] Erősebb vagy, mint hiszed. Csak ki kell tárnod a szárnyaidat, és végül repülni fogsz.” ☆ (175. oldal, 16. fejezet)

☆ „– Amikor olyan piszok mázlisták vagyunk, hogy találunk valaki, aki megszépíti a világunkat, nem kellene megragadnunk azt az embert, és sosem elengedni?” ☆ (449. oldal, 43. fejezet)

☆ „Egymillió csók egy életen át. Ezt akarom. Azt akarom, hogy valaki egymillió csókot ígérjen, és még annál is többet. Olyasvalaki kell, aki értékel, és szeret, és csak boldognak akar látni.” ☆ (528. oldal, 51. fejezet)

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Fruzsi