Stephanie Garber: A soha többé balladája (Volt egyszer egy összetört szív 2.) értékelés

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben a Volt egyszer egy összetört szív sorozat 2. része, A soha többé balladája című könyvről olvashatjátok a véleményemet.

A könyv adatai:

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 380
Fordító: Sepsi László

Fülszöveg:

A Volt egyszer egy összetört szív folytatása
Amikor nem tudod, miért küzdesz. A szerelemért vagy éppen az ellen?
Miután Jacks, a Szívek Hercege elárulta, Evangeline Fox megfogadta, hogy soha többé nem bízik meg benne. Frissen felfedezett varázserejével azért harcol, hogy visszanyerje esélyét a boldogságra, amitől Jacks megfosztotta.
Csakhogy az útjaik megint keresztezik egymást.
A VOLT EGYSZER EGY ÖSSZETÖRT SZÍV folytatásában Evangeline-t gyilkos átok sújtja, amelynek megtöréséhez kénytelen elfogadni Jacks segítségét, akitől legjobb lenne óvakodnia. Régi barátokkal kerülnek szembe, új ellenségekkel veszik fel a harcot, és próbálnak megküzdeni a gonosz intrikákkal és a rontásokkal, amik fejekkel és szívekkel játszanak.
Evangeline mindig is bízott a szívében, de ezúttal nem biztos, hogy érdemes hallgatnia rá…

 

Véleményem:

Az első nehézség, ami felmerült bennem, mielőtt elkezdtem az értékelésemet írni, hogy mégis milyen idézeteket hozzak Nektek. – Mielőtt belevágok egy értékelésbe, előtte mindig bejelölgetem a kedvenc idézeteimet, aztán azok közül kiválasztok párat, amiket Nektek is megmutatok. – Nos, most viszont annyi ilyen jót találtam, hogy nehéz volt ezt lecsökkenti csak pár darabra. A második nehézség, hogy mégis mit írhatnék úgy, hogy ne spoilerezzek. Szinte semmit nem tudok így, mert már az elején is valami olyan történik, ami az egész cselekményre kihat, és még a fülszöveg sem említi. Mindenesetre megpróbáltam úgy leírni a véleményemet, hogy lehetőleg minél kevesebb spoileres rész szerepeljen benne. (Kivéve a legvége.)

Először is kezdjük azzal, hogy a Kolibri kiadó ismét mennyire szép könyvet hozott nekünk. Akik olvasták az előző résznél az ajánlómat, azok tudhatják, hogy oda meg vissza vagyok azért a borítóért, de az egész kivitelezésért is. Kívül-belül egy gyönyörű könyvről beszélhetünk. Ezzel a résszel megint így vagyok. Imádom, ahogy kinéz. Plusz annyira jó ezt a könyvet csak kézben tartani is.
Egy kicsit belülre is kitérve: Ebben a részben már egy másik térképet kapunk, ami ismételten elképesztően sikerült. Vannak rajta kis utalgatások is, amik még jobban feldobják az alapból is izgalmas térképet.
Amit még itt kiemelnék, az pedig a fordító munkája. Az írónőnek a stílusát nagyon szeretem. Annyira egyedi szerintem. Ahogy már az előző értékelésemben is írtam, úgy szövi a mondatokat, mintha egy varázslattal átitatott mese lenne. Egyszerűen csodálatos. Na, és akkor itt visszatérve a fordítóra. Szerintem nagyon jó kezekbe adták ismét a fordítást, mert teljesen átjön az magyarul is, amit szerintem az írónő angolul el akart érni. Szóval csak dicsérni tudom ezt a könyvet már ezekben is, és akkor még nem tértünk ki a cselekményre.

A Volt egyszer egy összetört szív ugyebár ott fejeződik be, hogy Evangeline már nem tud megbízni Jacksben, hiszen átverte. Akinek egyébként nem rémlik jó pár dolog abból a részből, annak jó hír, hogy az írónő remekül megoldotta azt, hogy egy kicsit átismételjük azt. A könyv azzal indít, hogy olvashatunk egy levelet, amit Evangeline saját magának írt, abból a célból, hogy ha megint közeledne Jacks felé, akkor jusson eszébe az, hogy mit csinált vele. Visszatérve akkor ide. Tehát Evangeline már nem bízik Jacksben, nem akar vele már semmit sem, de természetesen ez elkerülhetetlen, hogy ismét közel kerüljenek egymáshoz. Spoilermentesen csak annyit mondanék, hogy egy újabb átok miatt Evangeline veszélybe kerül, amiben Jacks tud neki segíteni. Ezáltal pedig ismét egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kezeket fel, akik szintén nagyon várják már, hogy ez a páros összejöjjön! Én alig bírom kivárni. Viszont persze, hogy az írónő csak húzza és húzza ezt. Amikor azt hiszed, hogy nem tudja már tovább, akkor is rátesz erre egy lapáttal. Sőt már a mézesmadzagot is elhúzta előttünk. Szörnyű.. Annyit elárulhatok, hogy rendesen szenvedtem. Nem azért, mert nem tetszett volna a könyv, sőt, odáig vagyok érte, hanem mert nagyon együtt tudtam érezni a szereplőkkel.

Ahogy azt fentebb említettem, ebben a részben egy új térképet kaptunk, mivel Evangeline-nek és Jacksnek el kell hagyniuk a Fenséges Északot, (spoiler:) hogy megtalálják a köveket. Mivel Jacks rávette Evangeline-t, hogy találják meg őket, mert azokkal tudják meggyógyítani majd Apollót, és ezáltal nem lesz veszélyben Evangeline élete sem, mivelhogy Apolló az Íjász és róka átok miatt meg akarja ölni őt. (spoiler)

A történet során jó pár dologra fény derül. Egy kicsit a szereplőinket is jobban megismerhetjük. a nagyobb házakat például, amiket az első részben még elég nagy köd fedett. Evangeline kedvenc meséjéből is több mindent megtudhatunk. (spoiler:) Őszinte leszek, én ezen nem lepődtem meg, hogy Jacks az Íjász. Így több minden is értelmet nyert, amikor ez bebizonyosodott. Gondoljunk csak arra, hogy az Íjász is olyan, hogy megöli a rókáját, ami Jacksre is igaz lehet, hiszen a csókja halálos. (spoiler)

Bár voltak kiszámítható jelenetei a történetnek, jó pár dolog, főleg a végén meglepett. Ezeket spoiler alá felsorolom, így amikor ott tartunk, hogy már olvashatjuk a 3. részt – remélhetőleg mihamarabb -, akkor ez egy kis segítségül is szolgálhat, hogy felelevenítsük a könyv végét. Viszont mielőtt ezekre áttérek, egy keveset beszélnék a végéről spoilermentesen.
Talán nem újdonság senki számára, mert sok helyen látta már, hogy ez a könyv mennyire kikészít az embereket. Egészen a végig egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mégis miért bőg rajta mindenki. Nos, a későbbiekben megértettem. Én is többször elsírtam magam. Amikor történik ez a bizonyos dolog, aminél rosszabb azt gondolod, hogy nem lehet, és egy kis fénysugarat is látsz, azt a másik pillanatban az írónő összetöri és ismét csak kiborulsz. Egyszerűen nem lehet ez a végén! Alapból is fájdalmas az utolsó jó pár oldal, de az utolsó bekezdések azok még a beléd döfött kést is megforgatják a szívedben, ha élhetek ezzel a hasonlattal. Szóval csak annyit szólnék, hogy zsepit készítsetek!
Na nézzük akkor jobban, hogy mi történt itt. (spoiler:) Talán az első nagy meglepetés számomra az volt, hogy LaLa szabadította rá az átkot Evangeline-re és Apollóra. Én nagyon szimpatikus karakternek tartottam végig LaLát, de ez nagyon fájt tőle. Viszont ezzel csak arra emlékeztetett minket, hogy ő is mégiscsak egy Fátum, amiről nem feledkezhetünk meg, és ha ők akarnak valamit, akkor azt nem úgy próbálják elérni, mint az emberek. LaLának az volt a célja, hogy Evangeli kinyissa a Valorok Kapuját, mivel a szerelmét odazárták el. Legalábbis erre van utalás, de ezt nem tudhatjuk teljesen biztosan. Annyit tudunk csak meg, hogy LaLa maga választotta azt, hogy Fátum lesz. Az első szerelmét egyszerűen képtelen elengedni, de sajnos valamiért külön váltak útjaik, amit nem tudott feldolgozni, így úgy döntött, hogy Fátum lesz, hiszen nekik nincsenek érzéseik. Hiába választotta ezt az utat, továbbra sem tudja elengedni az egyetlen szerelmét, hiszen hiába jegyzi el magát több emberrel is, sosem lesz boldog velük, és mindig lemondja az esküvőt. Evangeline amikor hallotta ezt a történetet, akkor arra gondolt, hogy a Valorok Kapuja mögött lehet LaLa szerelme, de ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudta neki a barátja. Itt még annyi fontosat kiemelnék, hogy emiatt van LaLának tűz tetoválása, a szerelme miatt.
Ami szintén teljesen ledöbbentett, mert egyáltalán nem fordult az meg a fejemben, hogy Káosz Castor herceg. Ha már itt tartunk arra sem gondoltam, hogy a Valorok Kapuja igazából a Valor családot őrzi, akik miután kinyitották a kaput, elkezdtek feléledezni.
Jacksnél már említettem, hogy nem lepett meg, hogy ő az Íjász. Amikor a hintóban elkezdett mesélni a Merrywood Hármakról, akkor érződött rajta, hogy az ő történetük nagyon közel áll hozzá. Ez pedig természetes is, hiszen a tagja volt ennek. A másik kettő barátja, akikkel ezt alkotta nem más, mint Castor Valor herceg és Lyric Merrywood. Bár mint kiderült Castor nem halt meg, a másikuk viszont igen, mert beleszeretett Aurora Valorba, aki akkor már valaki más menyasszonya volt. Viszont Aurora nem akarta azt a házasságot, mert ő Lyric-et szerette viszont. Emiatt pedig a vőlegénye, Vengeance Slaughterwood megölte Aurora szerelmét. A Merrywood birtok pedig azóta csak árnya önmagának. A Slaughterwood család pedig a harciasságukról híres. (Emiatt is féltem LaLát, mert az egyik Slaughterwooddal akar összeházasodni. Mondjuk gondolhatjuk, hogy nem lesz belőle semmi, de na akkor is.) Amit még itt érdemes megemlíteni, hogy fény derül arra, hogy LaLa sosem bírta Aurorát, mert úgy gondolta, hogy nem érdemli meg a testvérét.
Na, de akkor térjünk csak ki a végére. Vagyis a kettő befejezésre.
Nem meglepő, de valahogy nem számítottam rá, hogy miután lekerül az az álarc Káoszról, akkor megöli Evangeline-t, hiszen már régóta nem tudott táplálkozni, és hiába nem akarta bántani, nem tudott ellenállni az éhségének. Itt engem az tört össze teljesen, amikor megjelent Jacks, de már késő volt. Neki nem az volt a célja, hogy kinyissa a kaput, hanem, hogy amikor meglesz az összes kő, akkor azokat felhasználja és vissza tudjon menni az időben. Ezt csak egyetlen egyszer lehet megtenni, és veszélyes is lehet. Mégis ez a terve, hogy visszamenjen, méghozzá Tessához, aki talán az egyetlen szerelme, hiszen a csókjától a lány nem halt meg, neki pedig elkezdett újra verni a szíve. Viszont az események hatására változik a terve. Visszamegy az időben, de csak annyira, hogy megmenthesse Evangeline-t, ami sikerül is. Viszont eltaszítja magától így is, úgy is, mert nem akarja bántani a lányt. Pedig végre valahára mind a ketten bevallják már maguknak, hogy éreznek egymás iránt valamit. Ez Evangeline-nek akkor esik le igazán, hogy szereti Jackset, amikor Jacks már ott hagyta a Kapunál. A főhősnőnk meg is próbál utána menni, de beleütközik Apollóba, akiről állítólag lekerült az átok, és szerelemet vall Evangeline-nek, aki viszont már nem érez iránta semmit. Ezután jött az a fordulat, ami az egyik legjobban fájt, és egyáltalán nem néztem volna ezt ki Apollóból. Apolló ugyanis elkezdte elvenni Evangeline emlékeit, aki egy idő után az eszméletét is elveszíti, majd Apolló szépen elmegy utána. Mikor Evangeline ismét magához tér, akkor Apolló odasétál, akire természetesen nem emlékszik. (spoiler)

 

Kiemelt idézetek:

☆ „– Ez nem esti mese, Kisróka.
     – A legtöbb tündérmese nem az.” ☆

☆ „Édesanyám azt mondogatta:
    „A kitartó szerelem titka, hogy a másik mindig elkap, amikor kezdenek múlni az érzéseid", és megígérem, hogy el foglak kapni.” ☆

☆ „– Reggelre elfelejtheted. Továbbra is játszhatod azt, hogy nem kedvelsz, én pedig játszhatom, hogy nem érdekel. De ma este játsszuk azt, hogy az enyém vagy.” ☆

☆ „Jacks kifürkészhetetlen szemébe nézett, ahogy a Fátum letette őt az ágyra.
    – Még mindig csak eszközként gondolsz rám?
    Jacks a homlokát ráncolta.
    – Próbálok sehogy nem gondolni rád.” ☆

☆ „A boldog befejezéseket könnyű elcsípni, de nehéz megtartani. Ezek álmok, amelyek éjjelente meg akarnak szökni. Kincsek szárnyakkal. Vad, megszelídíthetetlen, nyugtalan dolgok, amelyeket folyamatosan hajszolni kell, különben biztosan elszöknek.” ☆

☆ „A sötétség a csillagoké és az álmoké volt, a nappalok közé beférkőzött a mágia.” ☆

☆ „– Ez túl nagy hiba ahhoz, hogy kijavítsd. Ha megteszed, az Idő elvesz tőled valami ugyanilyen értékeset.
     A Fátum egy átoknál is ádázabb pillantást vetett a királynéra.
     – Nincs semmi, ami értékesebb lenne a számomra.” ☆

Köszönöm, ha elolvastátok!
Fruzsi