Szaszkó Gabriella: Maradj velem (Pennington-testvérek 1.) értékelés

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben a Maradj velem című könyvről olvashatjátok a véleményemet.

A könyv adatai:
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 416
ISBN: 978 963 499 389 6

Fülszöveg:
„David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt.
David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz…
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik?
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?”

Véleményem:
Tudtam, hogy nehéz lesz majd, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Fanni készített még fel rá, hogy fájni fog, de azt hiszem erre nem tudtam volna felkészülni.

Az egész könyv elképesztően fájdalmas volt. Tényleg minden egyes fejezet. Mégis nekem egy mondat volt az, ami teljesen összetört bennem valamit. Ez a mondat így szólt: „Folytasd így tovább, és sohase vegyél rólam példát.” (375. oldal) Ez a mondat egy számomra nagyon fájdalmas emléket hozott fel bennem, így emiatt egy ideig le is kellett tennem a könyvet. Majd végül többször is újraolvastam csak ezt a mondatot. Nem akarok belemenni, hogy nekem mit jelent ez a mondat, de az biztos, hogy erre nem számítottam. Se erre az idézetre, se arra, hogy mit fog ez a könyv felhozni bennem.
A téma közelebb áll hozzám, mint gondoltam volna. Szerencsére nem velem kapcsolatos, de volt egy hozzám nagyon közel álló, akit ez érintett, és meg is sebzett. Emiatt is adott még többet számomra ez a könyv.

A könyv nagyon jól bemutatja, hogy a gyerekkorunk mennyire befolyásol minket még felnőttként is. David és Chris élete már igazán kicsiként tönkrement, és olyan erős sebeket ejtett rajtuk a gyerekkoruk, amit mindig hordozni fognak. Nem tudnak elmenekülni előle sohasem. Bár több sebet látni rajtuk, de az igazán fájdalmasak úgy válnak számunkra láthatóvá, hogy megismerjük a múltjukat. Egyszerűen megszakad a szívem emiatt a két fiú miatt, hogy miket kellett átélniük. Plusz az apjukért is, mert ő pedig nem tudott mit csinálni a helyzettel.

A regény kettő idősíkon fut. A jelenben a főszereplő bátyja, Chris öngyilkos lett és David a temetésére készül. Eleinte nehéz neki elfogadni, vagy sokkal inkább felfognia, hogy a bátyja képes volt megölni magát. Sokan nem is tudják, hogy mégis miért követte ezt el. David viszont tudja. A gyerekkoruk a ludas az egészben, amit még ennyi idősen, több mint 30 évesen sem tudott igazán legyőzni. Így a főhősünk arra jut, hogy megírja a történetüket. Úgy érzi egyszerűen muszáj a temetésig kiírnia magából, hogy miken kellett nekik keresztül menniük. David egyébként is mindig a nehéz időkben az íráshoz folyamodott. Neki ez egyfajta feldolgozást jelent. Végül pedig egy író lett belőle.
Elég sok minden spoileres lenne, így tényleg csak röviden írnék róla.
A fiúknak az édesanyja a depresszióval úgy próbálkozott megbirkózni, hogy az alkoholhoz nyúlt. Erős alkoholista is vált belőle, méghozzá nagyon rossz fajta. A gyerekeit mondhatni folyamatosan bántotta. Hol szavakkal, hol tettekkel. A gyerekek folyamatos félelemben voltak, és csak az apjuk jelentett számukra menedéket. Viszont ő pedig a munka miatt szinte folyamatosan távol volt. Bevallom néha már én is rászóltam volna, hogy csináljon valamit, de be kell látnom, tényleg nem nagyon tudott volna segíteni. Biztos vagyok benne, hogy ő próbálkozott, de egyszerűen nem ment neki, hogy segítsen. Ahogy az egyik szereplő is mondta neki, a bíró is inkább egy anya mellett döntene, ha odafolyamodnának. Mégis örülök, hogy azért ott volt a fiúknak. Tényleg sokat jelentett számukra, amikor velük volt.
Azt, hogy hogyan próbáltak a fiúk minderre a fájdalomra vigaszt találni, az írónő kétféleképpen is bemutatja. Chris vagdosni kezdte magát, míg David pedig az alkoholhoz és a droghoz nyúlt. Bár mi itt inkább az utóbbiba láthatunk bele, hiszen ez David könyve, de azt is láthatjuk, hogy hogyan vélekedett arról, hogy Chris pedig azt az utat választotta.

A könyvben Chris exmenyasszonya is feltűnik a jelenben is, akinek hála még David is megtud újdonságokat a bátyjáról. Mondjuk nem túl sokat, mert Chris inkább az volt, aki megtartotta magának a dolgokat. Bevallom, bár eleinte nem igazán akartam azt a kapcsolatot, ami alakult David és Amy között, végül megbékéltem vele, és örülök, hogy ott voltak egymásnak, hogy segítsenek a másiknak a gyász feldolgozásában.

Összegezve:
A Maradj velem egy igazán fájdalmas könyv, mégis örülök, hogy elolvastam, mert nagyon fontosnak tartom.
A könyv azt mutatja be számunkra, hogy a gyerekkorunk mennyire kihathat a jövőnkre is. A regény többek között kitér az alkoholizmusra, a családon belüli erőszakra, az öngyilkosságra és a gyászra is. Szerintem minden pontra nagyon jól kitért az írónő, és tényleg valósághűen tudta mindezt ábrázolni.

Számomra nagyon sokat jelentett, így kedvencemmé is vált, és kíváncsian várom a sorozat további részeit. Bár tudom, hogy azok is erről szólnak, de biztos vagyok benne, hogy a különböző szemszögeknek hála ennek a történetnek egy teljesen más megközelítését láthatom majd, amit szintén fontosnak érzek.

Végezetül csak ennyit írnék: Kedves Szaszkó Gabriella! Köszönöm! Köszönöm, hogy megírtad ezt a regényt!

Kedvenc

 

Kiemelt idézetek:

☆ „Nagyon mélyen el kellett rejtenem a szobámban az olcsón vett rémregényeket, de a fantáziámat nem vehette el tőlem senki, magamnak bármikor kitalálhattam újakat. A belső világom mindig a rendelkezésemre állt, hogy elmeneküljek a valóság elől.” ☆ (20. oldal, 1992)

☆ „Máshol akartam lenni, ezért történetet szőttem egy fiúról, aki megküzd az éjjel felbukkanó szörnyekkel. A főhőst Tomnak neveztem el. Mindig győzött, legyen szó akár farkasemberről vagy vámpírokról. Semmitől sem ijedt meg sohasem.” ☆ (25. oldal, 1992)

☆ „Meg voltam győződve, hogy messze jár, valahol ott, ahol lelkét nem fogják többé bántani.
    De mindig visszatért, hogy vigyázzon rám.” ☆ (98. oldal, 1992)

☆ „Aznap este szerettem a testvéremet, szerettem azért, hogy megmentett anyámtól, szerettem azért, mert megmentett saját magamtól. Átjárt szelíd, vigyázó énje, ami születésem óta elkísért.
    Hetvenéves koromban is velem lesz. Ez nem is történhetne másképp.” ☆ (408. oldal, 2009)

☆ „Láttam magam előtt, ahogy a korláton ülve issza a gőzölgő kávéját, éreztem a megnyugtató apa-illatát, és úgy éreztem, már itt sem vagyok. Mintha két világ között lebegnék, halk búcsút mormolva a csillagoknak.
    Talán életemben először éreztem, hogy megszáll a nyugalom, ahogy mélyen magamba szívtam a nyári éjszaka utolsó cseppjeit.” ☆ (414. oldal, Már itt sem vagyok)

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Fruzsi