Colleen Hoover: Csúf szerelem értékelés

Sziasztok! 

Ebben a bejegyzésben a Csúf szerelem című könyvről olvashatjátok a véleményemet.

A könyv adatai:

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 326
Fordító: Barthó Eszter
ISBN: 9789634571100

 

Fülszöveg:

„Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved.

Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát:
Ne kérdezz a múltról!
Ne várj semmit a jövőtől!
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz.

Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története.
Vesd bele magad!”

Véleményem:

Nagyon vártam már ennek a könyvnek az olvasását, egyrészt, mert az egyik kedvenc szerzőm írta, másrészt pedig sokan nagyon szeretik, emiatt úgy gondoltam velem is ez lesz. Nos, ez nem egészen így lett. Összességében tetszett a könyv, de nem nyerte el teljesen a tetszésemet. Ez amiatt is előfordulhat, mert lehet kicsit sokat vártam tőle, nagy elvárásokkal kezdtem el, valamint az is közrejátszott, hogy nem sikerült annyira a szívembe zárni a szereplőket, mint vártam.

A könyv vége úgy ahogy van, számomra 5 csillag lenne, de az egész kötetet kell csillagozni, így viszont végül 4 csillagot adtam rá. A cselekmény háromnegyedére azt mondanám, hogy számomra elment, de nem volt rossz. Viszont főleg azt vártam, hogy kiderüljön, mi történt Milesszal a múltjában.

Szerintem már nagyon sokan ismeritek a történetet, de akik nem, azoknak csak röviden foglalnám össze. A két főszereplőnk Miles és Tate elhatározza, hogy a kapcsolatukba semmi érzelmet nem visznek bele, csak testi lesz. Persze ahogy arra számítani lehet, és a fülszöveg is írja, ez azért nem egyszerű, egy idő után csak közelebb kerülnek egymáshoz. Miles ragaszkodik leginkább ehhez a felálláshoz, mert hat éve eldöntötte, hogy nem akar újra szerelembe esni, mert nem akarja ismét átélni a csúf részét, a boldog pillanatai meg szerinte nem érnek annyit, hogy ismét átélje a másikat.

A könyv úgy épül fel, hogy van egy jelen idejű fejezet Tate szemszögéből, amit mindig egy múlt idejű követ Miles szemszögéből. Engem mind a kettő szemszög érdekelt, bár lehet, hogy egy idő után a múlt jobban, mert kíváncsi voltam, hogy mégis mi történt Milesszal, ami miatt ilyenné vált. Több teória is megfordult már a fejemben, de pontosan ilyen nem, ami végül kiderült.

A szereplőinkkel nem voltak különösebb problémáim, csak egyszerűen annyira nem kedveltem meg őket, mint gondoltam, hogy fogom majd.
Tate-et valahogy egyáltalán nem kedveltem meg, de nem is volt ellenszenves sem, egyszerűen csak olyan semmilyen karakter volt számomra.
Míg Milest sikerült megkedvelnem azért. Főleg miután kiderült az a bizonyos dolgok a múltjában. (spoiler:) Szörnyű lehetett neki, hogy gyorsan számára kettő nagyon fontos személy között kellett döntenie, hogy kit szabadít ki előbb. Szegény nem is gondolt arra, hogy nem tudja majd mind a kettejüket megmenteni. Nagyon fájt a szívem, hogy épp, hogy kivitték a gyereküket a kórházból kétnaposan, ő máris meghalt, mert bezuhantak egy tóba, és beragadt a biztonsági öve. Rachelé is beragadt, de őt sikerült előbb kiszabadítani, hiába mondta Milesnak, hogy előbb Claytonnak segítsen. Utána pedig tönkre is ment a kapcsolatuk, mert Rachelnek Milesról mindig a fiuk jutott az eszébe, így végül egy idő után levélben szakított vele. Én meg tudom érteni Rachel szemszögét is, bár az nem kicsit rossz, hogy nem személyes tette ezt meg. Ezek után az események után pedig nem is csodálkozom, hogy Miles miért olyan, amilyen. Annak viszont nagyon örülök, hogy amikor Miles így hat évvel később meglátogatta Rachelt, akkor Rachel szemszögéből olvashattunk. Maga a tragédia nem siratott meg, hanem egyszerűen csak ledöbbentett, viszont ezt a részt már én sem bírtam ki könnyek nélkül, és boldog vagyok, hogy végül mind a ketten tovább tudtak ezen annyira lépni, hogy ismét képesek legyenek embereket közel engedni magukhoz. (spoiler)
Volt egy mellékszereplő is, akit szintén megkedveltem azért. Ő nem más, mint Corbin, Tate bátyja. Nagyon örülnék, ha neki is írna egy könyvet CoHo, mert hiába csak keveset szerepelt, én mindig bírtam, amikor feltűnt.

Ahogy azt már megszokhattuk az írónő könyvei esetében, ez is elég érzelmesre sikerült, ezért zsebkendőt mindenképp készítsetek be. Bár én ezen nem sírtam annyira nagyon, de én is megkönnyeztem.

Tehát ahogy már említettem, ez nem egy rossz könyv, sőt jónak mondanám, csak én kicsit többet vártam tőle, mint amennyit kaptam.

Kiemelt idézetek:

☆ „– Te mindent jobbá teszel – mondom neki. – Az életem sokkal jobb, mióta benne vagy.
Újra elmosolyodik.” ☆ (143. oldal, 16. fejezet)

 

☆ „– A szerelem nem mindig szép, Tate. Van, hogy egész idő alatt abban reménykedünk, hogy a dolgok előbb-utóbb megváltoznak. Hogy minden jobb lesz. Aztán egyszer csak azok kapjuk magunkat, hogy megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk, és útközben valahol elhagytuk a szívünket.” ☆ (166. oldal, 17. fejezet)

 

☆ „[…] amíg nem nézel szembe a múlttal, addig nem leszel képes előrelépni.” ☆ (295. oldal, 36. fejezet)

 

☆ „– A fájdalom sosem múlik el, Miles. Soha. De ha megengeded magadnak, hogy szeresd őt, a bánat csak átmeneti vendég lesz, és nem emészti fel az egész életedet” ☆ (305. oldal, 37. fejezet)

 

Köszönöm, hogy elolvastátok!
Fruzsi